40 év képei – válogatás Rákos Péter munkáiból
Rákos Péter fotóiból és grafikáiból nyílik kiállítás a solymári művelődési házban január 18-án, szombaton 18 órakor.
A kiállító...
17. lett a Rabonbán, az Ugron család vitorlása
Július elején rendezték meg a Balaton egyik legrangosabb vitorlásversenyét, a Fehérszalagot. A hajók a Balaton keleti medencéjét kerülik meg, a Balatonfüred – Kenese –...
Felavatták a Fészek csarnokot
Március 5-én, szombaton 18 órától zajlott a Fészek csarnok ünnepélyes épületavatója. Ünnepi köszöntőt mondott dr. Kátai Szabolcs a Parthus Sportegyesület elnöke és...
Napfény, buborékpukkasztás, ágyúdörgés a Solymári Búcsú első napján – FOTÓK
Lógjunk együtt sokat a világban – énekelte a Napfénypresszó énekese, Soós Enikő az Együtt írjuk a történetet című számban, amelynek klipjét éppen a búcsú...
Adventi kalendárium – 10. ablakok
A pénteki ablakokat Bella Donna, Varga Piroska, illetve Tóth Viktória díszítette.
Ma délután a Kossuth rádió is Solymárra látogat, riportot készíteni. Felkeresnek néhány házat, ahol...
Kiállítás a solymári anyákról, pinceséta, sütimustra a búcsúban
A Bauernhausban is zajlanak a programok a búcsú keretében.
Szeptember 7-én pénteken 18 órakor Ritter György történész Hazáink-Heimatländer című könyvét mutatja be. Új munkájában a német...
Az Olvasás Éjszakája Solymáron
Ez lesz az az éjszaka, mikor az írók, olvasók és könyvesek együtt hoznak létre egy másik világot, október 10-én, szombaton 16 és 22 óra...
Templomok Éjszakája Solymáron
A XII. Ars Sacra fesztivál keretében Solymáron is megrendezik a Templomok Éjszakáját szeptember 22-én szombaton. A rendezvény két helyszínen zajlik már kora esti óráktól.
Római...
A magyarországi német közösség legrangosabb kitüntetéseit adták át
Idén huszonhetedik alkalommal került sor a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden év január második hétvégéjén ünneplünk.
A Magyarországi...
Utazás egy különleges világba
Január 23-án, a Magyar Kultúra Napja alkalmából nyílik Tyri Péter solymári festőművész, Színdaráló című kiállítása a művelődési házban.
Egy különleges alkotó különleges világa ez. „Péter nem...