Nagymértékben csökken a bűncselekmények és a halálos közlekedési balesetek száma térségünkben

1053

A térfigyelő kamerarendszerek növelik a rendőrség eredményességét, a figyelmetlen vagy ittas vezetés miatt viszont az elmúlt időszakban nőtt a könnyebb sérüléssel járó balesetek száma. Ez derült ki többek között a térségi közbiztonsági fórumon november 20-án.

A pilisvörösvári Művészetek Házában megtartott fórumot a Budaörsi Rendőrkapitányság október 16-i hatállyal kinevezett új vezetője, Szigeti János rendőr alezredes vezette. A fórumon részt vettek Solymár, Pilisszentiván, Piliscsaba, Jászfalu és Tinnye képviselői és a gyermekvédelem munkatársai is.

KözbiztonsagiForumMegjelentek.JPG

Az alezredes bevezetőjében elmondta, hogy térségünkben nemcsak a bűncselekmények száma csökken, hanem a felderítési mutatókban is a 2. helyen áll a Budaörsi Rendőrkapitányság. Ez annak is köszönhető, hogy egyre több helyen telepítenek térfigyelő rendszereket. Biztatta a jelenlévő településvezetőket, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ezek a térfigyelő kamerák mindig működőképes állapotban legyenek. A gyermekvédelem munkatársaitól azt kérte, hogy segítsenek a családon belüli erőszak felderítésében, mert sajnos sokkal több a gyermekbántalmazás, mint aminek a híre a rendőrségig eljut.

Bár a halálos közúti balesetek száma közel felére csökkent az elmúlt időszakban, a könnyű sérüléssel járó balesetek száma csaknem 20 százalékkal nőtt. Ezt főképp az ittas vagy a figyelmetlen vezetés okozza. Szóba került két közlekedési csomópont is, ahol gyakran történnek balesetek.

GulyasKatalinR.alezredes.JPG

A rendőrség évek óta kérvényezi a körforgalmat a pilisszentiváni elágazásnál a Magyar Közút illetékeseitől , de eddig nem történt előrelépés ez ügyben. A solymári temetőnél viszont várható változás a közeljövőben.

Sorban felszólaltak a települések képviselői, akik beszámoltak az elmúlt évek pozitív változásairól, vagy tanácsot kértek felmerülő problémák kapcsán. Az is kiderült, hogy minden település felkészült a téli úttisztításra.

KBH – solymaronline