Megnyílt a Pilis Ride – új, lovas úthálózat a Pilisben

549
Fotó: Pilisi Parkerdő

Az 56 kilométernyi erdei lovastúra-útvonal mentén négy nyári istállót is építettek, így többnapos lovas túrákat is tehetünk úgy, hogy a paciknak is van hol aludniuk.

Átadták az új erdei lovas úthálózat, a Pilis Ride első szakaszát a Visegrádi-hegység és a Pilisvörösvári-medence térségében. A Pilisi Parkerdő turisztikai termékkínálatában ezzel új elemként – a gyalogos és kerékpáros túrázás támogatása mellett – jelenik meg a lovas túrák szervezésének lehetősége. Az ingyenesen használható, legalább 2,5 méter széles űrszelvényű utak nagyobbik része Visegrád, Dunabogdány, Tahitótfalu és Pilisszentlászló térségében fut, de lehet lovagolni Csobánka és Pilisszentkereszt között, továbbá a Pilisvörösvárt, Pilisszántót, Piliscsévet és Kesztölcöt összekötő útvonalon is.

Fotó: Pilisi Parkerdő

Az 56 kilométernyi úthálózat mellett Visegrádon és a Mogyoró-hegyen is egy-egy 4 állásos nyári istálló épült, míg a Pilisszentkereszt melletti Som-hegyi Turistaháznál, illetve a Szentendre feletti Kő-hegyen 6 állásos istállókat alakítottak ki. Az istállók mindenütt már meglévő erdei szálláshelyek mellett épültek, így hosszabb, több napos túrák is könnyedén szervezhetők. Míg a Pilis Ride lovas útvonalait mindenki ingyenesen használhatja, az istállók igénybevételéért már egy jelképes összeget – lovanként napi 2500 forintot – kell fizetni. Ez a szolgáltatás tartalmazza a ló ellátásához szükséges széna, szalma és víz árát, valamit a szükséges eszközök használatát, és további 1000 forintért még takarmány is igényelhető.

Az útvonalakat az erdőben lóval járó erdész szakemberek közreműködésével alakították ki, hogy a ló és lovasa szempontjából biztonsággal végigjárható, a természet szempontjából pedig a leginkább kíméletesek legyenek. A Pilis Ride úthálózat használatának részletes feltételei a parkerdo.hu valamint a pilisride.hu oldalon olvashatóak.

PA, solymaronline