Bolhapiac Solymáron – FOTÓK

1137

Flohmarkt, azaz bolhapiac volt augusztus 28-án, szombaton délelőtt a Templom téren. Fenntarthatóság és közösségépítés: e két téma mentén rendezték meg az eseményt.

Igazi, színes vásári forgatagban érezhette magát, aki kilátogatott a harmadik alkalommal megrendezett piacra, melyen szép számmal vettek részt árusok és vásárlók egyaránt.

A rendezvény a vásárlás és a tárgyak újrahasznosítása mellett az adományozásra is nagy hangsúlyt fektetett: szemüvegek és szemüvegtokok leadására volt lehetőség hajléktalanok számára, a Felelős Közösség Alapítvány pedig iskolaszergyűjtést szervezett rászoruló Kelet-magyarországi családoknak.
A Budapest School a Jane Goodall Intézet Passzold vissza, Tesó! kampányát képviselte, asztaluknál már nem használt mobiltelefonokat lehetett átadni, hogy azok alkatrészei megfelelően kezelve újrahasznosuljanak. A gyerekek pedig a standok mögött különféle szabadtéri játékokkal játszhattak az esemény ideje alatt.

Zlinszky Fanni, a piac egyik szervezője elmondta: a Flohmarkt hagyományát szeretnék folytatni a jövőben is, sőt terveik között szerepel az eddiginél gyakrabban, háromhavonta megrendezni a bolhapiacot.

solymáronline