Búcsú Solymár díszpolgárától

801

Elhunyt Szűcs Béláné Dér Mária – ahogy mindenki ismerte: Mici néni. Solymár díszpolgárát augusztus 12-én, 94 éves korában érte a halál, temetése augusztus 26-án, csütörtökön 15 órakor lesz a solymári temetőben. A szertartás után a templomban engesztelő szentmisét tartanak.

Mici néni egész életét a jótékonykodásra tette fel: neki és családjának köszönhető, hogy a katolikus templom tornyán álló kereszt és az alatta lévő gömb új aranyozást kapott, majd egy új nagyharang felállítását finanszírozta. A megrongált temetői nagykereszt helyreállítása is az ő nevéhez fűződik. A helyi Golgota Alapítványon keresztül adományaival segítette a rászoruló solymári lakosokat, főleg a gyerekeket. A templom nemrég befejezett felújításához is jelentős anyagi támogatást nyújtott. Rendszeres pénzadománnyal támogatta az ipolytölgyesi Katolikus Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Otthonát. 2010-ben pedig létrehozta a Dauner–Ringler Alapítványt, mely a tanulmányi versenyeken kiemelkedő teljesítményt elért solymári diákokat díjazza, illetve a sikeres német vagy angol nyelvvizsgát teljesítő tanulókat és a felkészítő tanáraikat.
A solymári önkormányzattól először a Solymár mecénása, 2017-ben pedig Solymár Díszpolgára kitüntetést kapta.

“Szép csendesen távozott el, úgy ahogyan élt – írta róla dr. Szente Kálmán polgármester és Dobrovkáné Dér Borbála alpolgármester. “Szerény, egyszerű, a saját szavaival „sallangmentes” életet élt. A hagyományok őrzése nagyon fontos volt számára. Tudnunk kell, és nem szabad elfelejtenünk, honnan jöttünk – hangoztatta.” A nekrológot a Solymári Hírmondó szeptemberi számában olvashatják majd.

solymáronline
Fotó: Polgármesteri Hivatal