Szeretettel, kitartással, erőbedobással – Interjú Siklósi Örssel, az AWS alapító tagjával

1531

A Kud–A.R.C. KIE és a művelődési ház amatőr zenei tehetségkutató versenyt hirdetett Mustra néven. Ennek apropóján hírességeket szólaltatnak meg a témában. Ezúttal Siklósi Örssel, az AWS zenekar alapító tagjával beszélgettek.
Az AWS 2018-ban „Viszlát nyár!” című dalával képviselte Magyarországot a lisszaboni Eurovíziós Dalfesztiválon. Örs arról mesélt, mit jelentett számukra a győzelem, milyen hatása volt ennek a későbbiekben, és hogy mennyire fontos a sztárfellépőnek, hogy ki az előzenekara.

– Kedves Örs! Mesélnél nekünk solymári kötődésedről? Milyen élmény volt az itteni fellépés?

– Gyerekkoromat Budakeszin éltem, így sok solymári ismerősöm volt. Fiatalabb éveimben rendszeresen megfordultam Solymáron, a stoppolások egyik állomása volt Piliscsaba felé, ahova egyetemre jártam. Legutóbb a Kud–A.R.C. tavalyi születésnapi bulijára hívtak meg bennünket a Derenggel. Igazi jó kis underground hely a rock-klub, ahol szívesen játszik az ember. A „kudarc” elnevezés pedig – ismerve a történetét – telitalálat!

– Ismerted-e Berezvai Marcellt, akinek a Mustra első versenyét szenteljük?

– Személyesen nem ismertem Marcellt, de természetesen hallottam róla. Borzasztóan megrázónak és nagyon szomorúnak tartom, ami vele történt. Milyen fiatal volt, és mennyi mindent tudott volna még elmondani. Jó ötletnek tartom, hogy neki ajánljátok a Mustra első versenyét. Fontos és szép gesztus így továbbvinni Marcell emlékét.

Hogy éltétek meg a tavalyi sikert? Milyen előrelépést jelentett ez számotokra?

– Nagy meglepetés volt a győzelem. Éppen előtte fogadtuk meg, hogy több tehetségkutatón nem indulunk. 13 éve zenéltünk már együtt – és őszintén –, sokszor próbálkoztunk, de dobogós helyet egyszer sem sikerült elérnünk. Aztán jött A Dal, és mégis indultunk. Villámcsapásként ért bennünket a győzelem, azt hiszem, ez a döbbenet ki is ült az arcunkra az eredményhirdetéskor. És igen, azt lehet mondani, hogy addig apró lépcsőfokokat haladtunk felfelé, de ez a siker legalább 5 lépcsőfokot lendített rajtunk. Megduplázódtak a koncertmeghívások, mindenhol nagy örömmel fogadnak bennünket. A tanulság az lehetne, hogy tök mindegy milyen műfajban nyomja az ember, ha szeretettel, kitartással és megfelelő erőbedobással csinálja, ha pozitív visszajelzéseket kap, érdemes megpróbálni!

– Mivel foglalkoztok jelenleg? Úgy tudom, magánéletedben is nagy eseményre készülsz.

– Május 25-én lesz a nagy nap, így igazán elmondhatjuk, hogy esküvői hajrában vagyunk. De emiatt nem áll meg az élet a zenekarral sem! Gőzerővel készülünk a Budapest Parkbeli fellépésre. Hosszú koncert lesz, ezért régebbi számainkat is fel kell elevenítenünk a próbákon. De íródnak új dalok is, hamarosan pedig elkészül az első nyári nótánk.

– A Mustra egyik nyertese az AWS előzenekara lesz a 2019-es Solymári Búcsúban. Nagy mérföldkő ez egy kezdő együttes életében?

– Nagyon jó és fontos, hogy sok a tehetségkutató Magyarországon. Egyrészt fellépési lehetőség, hogy megmutassuk magunkat a közönségnek, de az is lehet, hogy egy, már befutott zenekar felfigyel ránk. Mi például 15–16 évesen a Superbut előzenekara voltunk, így első országos turnénkat velük csinálhattuk végig, aztán később Erdélybe is magukkal vittek minket. Tulajdonképpen ez indított el bennünket a pályán. Mi is igyekszünk felkarolni a tehetségeket. Kíváncsian várjuk, hogy ki lesz az, aki előttünk zenél Solymáron.

apaczai.com