„Unokázós” csalás telefonon – hallott már róla?

358

Kellő óvatossággal felismerhető, ha az úgynevezett „unokázós” csalás módszerével próbálkoznak a csalók!

Figyeljenek!

Leggyakoribb elkövetési forma az, amikor a csaló telefonon közli a hívott féllel, hogy gyermeke, unokája, rokona bajban van, és sürgősen pénzre van szüksége. Legtöbbször közlekedési baleset során okozott kárra hivatkoznak a csalók, és az ilyen ürüggyel kicsalt készpénzért elküldenek valakit a sértett lakhelyére, majd az átvett összeggel eltűnnek. A sértettek ezek után próbálják csak meg felvenni a kapcsolatot hozzátartozójukkal, és ezek után derült ki, hogy csalás történt. A csalók sokszor ragaszkodnak ahhoz, hogy a hívot fél ne tegye le a telefont, míg át nem vették tőle a pénzt, így akadályozva azt, hogy ellenőrizni tudják, hogy hivatkozott rokon valóban bajba került-e!

Gyanakodjanak!

A rendőrség elsősorban azt tanácsolja, hogy ha ilyen telefonhívást kapnak, próbáljanak meg higgadtak maradni, és először mindenképpen hívják fel azt a rokonunkat, akire hivatkozik a telefonáló. Győződjenek meg róla, hogy valóban történhetett-e baj! Ha valaki ilyet kér önöktől, hogy személyesen adjanak át készpénzt valakinek, akit nem ismernek, mert hozzátartozójuk bajba került, gyanakodjanak csalásra, és tegyenek bejelentést a rendőrségen, illegve a polgárőrségen!

Hová fordulhat segítségért?

Rendőrség: 107, Segélyhívó 112

solymaronline