Márton-napi vigasság lesz szombaton a Fészek Iskolában

116

A solymári Fészek Waldorf Iskola idén is megszervezi hagyományos Márton-napi vigasságát a hozzá tartozó kézműves programokkal és vásárral, amire idén november 10-én, szombaton kerül sor.

martonnapi_vigassag_feszek_2016_foto.jpg
Fotó: feszekiskola.hu

A színes vásári forgatag mellett kreatív kézműves programokkal, izgalmas előadásokkal és szabadtéri sütés-főzéssel várják a kilátogatókat. Idén egyszerre két helyszínen lesznek programok, egyrészt a Madách utca 6. szám alatt (bejárat a Pilisvörösvári utca felől), másrészt a Terstyánszky utca 89-nél, a PEMÜ-ben. A részletes programot itt találják.

Az idei év különlegessége, hogy a szervező negyedik osztály úgy döntött, ez évben különös figyelemmel fordulnak a fogyatékossággal élők felé. A meghirdetett műsorok között szerepel egy látássérült csoport performansza, valamint Kopeczny Kata és Tóth Károly vegyes képességű táncelőadása Szinkronicitás címmel. Ezen kívül Barkó Tamás vezetésével megtapasztalhatjuk, hogyan lehet pusztán a tapintásunkra hagyatkozva origamizni, világtalanul alkotni. A vásárban válogathatunk Down-szindrómás és vakok által készített kézműves portékákból is. Emellett az eseményen adománygyűjtést hirdetnek az ArtMan egyesületnek, az egyetlen vegyes képességű, kortárs magyar mozgásszínházi alkotó közösségnek, ahol sérült és ép előadóművészek egyenrangú partnerekként dolgozhatnak együtt.

PA – solymáronline