A solymári “Kossuth 13” rajzkör diákjainak munkáiból nyílik kiállítás

291

2018 márciusában indult el – hirtelen ötletből táplálkozva – a “Kossuth 13” rajzkör Solymáron, ahol különböző korú rajztanoncok, gyerekek és felnőttek egymás mellett merülhetnek el az alkotásban, mindenki saját, egyéni útját járva. A Herman Levente vezette szakkör első kiállítása október 27-én, szombaton 17 órakor nyílik meg a Kud-ART Pincegalériában.

A rajzkör különlegessége, hogy gyerekek és felnőttek egymás mellett dolgoznak, néha akár negyven év korkülönbség is lehet a tanítványok között. Herman Levente ennek megfelelően állította össze a feladatköröket; végül sikeresen eljutottak az egyszerű feladatoktól egészen a kézábrázolásig és végül a portréig. Természetesen a gyerekekkel külön is foglalkozott – néha ők könnyebb feladatokat is kaptak -, de nagyrészt ugyanazon az úton mentek végig, mint a felnőttek. A létszám nem nagy, hiszen egyelőre kevés a hely, de a készülő műhelyben hamarosan már nagyobb csoport is el fog férni.

A szakkör életéről így számol be a vezető, Herman Levente:
“Mindenkivel külön foglalkozom, (…) így érdemes, hiszen nem a korosztály, hanem maga az egyén a fontos. Különbözőek vagyunk, így nem lehet általánosítani semmilyen esetben, mások az ambícióink, a ritmusunk, és természetesen más a lelkünk is. A szakkör számomra is feladat, ugyanúgy készülök rá, mint a tanítványok.

Hívhatom bátran családi szakkörnek, hiszen a rajzórák egyelőre a házunk alsó szintjén zajlanak. A rajz mellett beszélgetünk is, és összeismerkedtünk már annyira, hogy oldott, kellemes időtöltés legyen egy-egy alkalom. Az a tapasztalatom, hogy el kell érnünk egyfajta rutint ahhoz, hogy ne akadjunk el bizonyos feladatoknál, ehhez természetesen idő és főként kitartás szükségeltetik. Fontos továbbá az is, hogy oldottan teljen el a rajzóra, sokan feszengenek eleinte, ami természetes, ez is a fejlődésnek egy szakasza, amin ha sikerül továbblépniük, egy fontos küszöböt léptek át. Ha valakinek sikerül feloldódnia, és a feladat kihívásként jelentkezik, nem gyakorlatként, akkor a haladás célszerűvé válik, ami az elmélyülést is magával hozza a tanuló számára.”

A szakkör kiállítását Herman Levente nyitja meg, és egyben gitáron is közreműködik. A megnyitó és maga a kiállítás is november 8-ig – a klub nyitvatartási idejében – díjmentesen látogatható.

PA – solymáronline
Forrás: apaczai.com