Gaudi gyerekszemmel kiállítás és Kalandgyár terápiás kutyabemutatóval

341
Fotó: Barcsik Géza

Nagy érdeklődés mellett nyílt kiállítás az Apáczai Csere János Művelődési Ház nyári gyermektáborában született alkotásokból.

2018. szeptember 31-én vasárnap nyílt meg a Kreatív Táborban született alkotásokból egy színes kiállítás a solymári művelődési ház galériájában. A nyári tábor Ódor Tünde festőművész és Jármy Éva iparművész, az Apáczai Csere János Művelődési Ház művelődésszervezője vezetésével, fiatal segítőkkel – Ódor Csillaggal és Barcsik Annával – várta az érdeklődő gyerekeket. A tábort tematikus jelleggel, a nagy katalán építész, Antoni Gaudí művészetének inspirációjára építve rendezték meg.

Fotó: Barcsik Géza
Fotó: Barcsik Géza

A gyerekek vetítettképes anyagokkal ismerkedtek meg a sokoldalú művész életművével, majd a látottakat saját műalkotásaikba építették be a szakszerű művészetpedagógiai felügyelet mellett. Viaszos batikolás, nemezelés, üvegfestés, mozaik készítés, akvarell festés, sokszorosított grafikai technikák megismerése és olajfestés is belefért az ötnapos nyári tábor programjába.
A táborban 23 gyermek vett részt 6-tól 14 éves korig. A tábor megrendezését a művelődési ház támogatta a rengeteg alapanyag és a szakértelem biztosításával.

Fotó: Barcsik Géza

A kiállítást a solymári Hunyadi Mátyás Általános Iskola művészetpedagógusa, Ternyilla Noémi nyitotta meg, a megnyitót Hamvas Villő gitárbemutatója színesítette. A közönség egy része csak a megnyitó után tudta megnézni a rengeteg kiállított tárgyat, festményt, mert megtelt a kiállítótér az érdeklődőkkel, sokan szorultak ki a ház udvarára.

Fotó: Barcsik Géza

A délutánt egy rendkívül érdekes, mintegy ötven embert lenyűgöző terápiás kutyabemutató zárta. A pilisjászfalui egyesület tagjai a szeretettel és empátiával idomított kutyák hihetetlen együttműködési képességét mutatták be, a bemutatóba a gyerekközönséget is bevonták. Gyerekek és szüleik gyönyörű napsütésben búcsúztak Solymáron a szeptembertől, tartalmas és szórakoztató programokkal gazdagodva.

Fotó: Barcsik Géza
Fotó: Barcsik Géza

Solymáronline