Közlekedési baleset történt a Templom téren

4532
Fotó: Kovács Rebeka Sára

Személyi sérüléssel és jelentős anyagi kárral járó baleset történt a Templom téren vasárnap délelőtt. A balesetet okozó személygépkocsi a Templom felől haladt a Bajcsy-Zsilinszky utca irányában. Felhajtott az M-POL előtti padkára, ott nekiment egy beton virágládának, amit arrébb tolt, majd másodpercekkel később, már defektes gumival, fékezés nélkül belerohant a művelődési ház előtt parkoló kisteherautóba. A lendület még két előttük álló gépkocsit is összetört.

Fotó: Kovács Rebeka Sára

A mentők és a solymári önkéntes tűzoltók is perceken belül a helyszínen voltak. A balesetet okozó sofőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Jelentős anyagi kár keletkezett. A baleset további körülményeit helyszínelők vizsgálják.

solymáronline

Fotó: Kovács Rebeka Sára