Két fiatal jazztehetség játszik május 18-án

300
Fotó: apaczai.com

A solymári Little Jazz Pub hagyományaihoz híven most is diploma előtt álló tehetségeket lát vendégül. A házigazda Márkus Tibor Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, tanár és az Equinox zenekar egyetemi professzorai: Jeszenszky György (dob) és Csuhaj-Barna Tibor (bőgő).

A jazzklub vendégei májusi fellépői Palágyi Ildikó énekes és Bartók Vince basszusgitáros lesznek. Mindketten az idén diplomáznak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán. A felvidéki születésű Palágyi Ildikó már jól ismert és sikeres résztvevője a hazai jazzszíntérnek, 2015 óta saját zenekarával, Indigó néven működik, és 2018 februárjában mutatkozott be Salt / Só című lemezével is. Bartók Vince többek között Palágyi Ildikó zenekarának basszugitárosaként ismert, de az egyik legfoglalkoztatottabb fiatal zenészként a Chameleon Jazz Bandnak is oszlopos tagja.

Az estre 2018. május 18-án 20 órakor kerül sor az Apáczai Csere János Művelődési Ház pinceklubjában. A szervezők szeretettel várják az igényes zenék kedvelőit, a program ingyenes.

apaczai.com/BG