A Magyar Kultúra Napja alkalmából, a Solymáron működő Napút Művészeti Akadémia alkotóit kérte fel egy csoportos kiállításra a művelődési ház. Jó alkalom ez, hogy kicsit jobban megismerjük a községünkben közel két évtizede működő különféle Waldorf pedagógiai intézmények szellemiségét. A világ nem jó irányba tart, ezért érdemes minden megszívlelendő példára odafigyelni.
A Napút Művészeti Akadémia – ezen a néven –10 éves jubileumát ünnepli idén. Nyilván tudatos a névválasztás, de vállalnak-e szellemi közösséget is Csontváryval, az ő útkeresésével – kérdeztük Döbröntei Zoltán festőművészt, az akadémia egyik vezetőjét.
– Igen. Csontváry a szellemi világ hívására útra kelt, hogy a múlt nagy kultúráin visszavándorolva rátaláljon saját eredetére. Róma, Athén, Szicília, Kairó, Betlehem és Damaszkusz után megérkezett a szíriai Baalbek városába, ahol a Nap reggeli fényében megpillantotta az ősi naptemplomot, mint az isteni igazságszolgáltatás képét.
Elhivatott festő volt, ahogy ő fogalmazott: „útra kelt a sejtelemmel”. Elhivatott, de magányos, életműve is egyedülállóan magasodik a magyar festészet horizontján. Mi folytatni akarjuk az éltető szellem Napra irányuló törekvését, de immár közösséget teremtve. Hiszen mindannyiunk szívében egy Nap ragyog! Tíz éves tapasztalatunk van a közösségben való alkotás szabályairól és lehetőségeiről. Akadémiánk szellemi alkotó közösség, mindenki előtt nyitva áll.
Csontváry patikusból lett festőművész, mi a festészetet újra gyógyítóvá akarjuk tenni.
Solymár neve sokak számára összefonódik a Waldorffal, hiszen 1989-ben – közel 50 év után – itt alakult újra az első óvoda és iskola Magyarországon, és községünkben működik a Török Sándor Waldorf Pedagógiai Intézet is, melyeknek szintén az antropozófia a szellemi háttere.
A waldorfos közösség sok eredményt tud felmutatni, például a művészeti nevelés terén, a lakosság nagy része számára – egyfajta belterjesség miatt – sajnos, ez mégis rejtve marad. Mivel tud hozzájárulni a Waldorf-társadalom, vagy az akadémia akár helyi, akár országos szinten, a nemzeti kultúra megtartásához, fellendítéséhez?
– A nemzeti kultúra már akkor kezd elhalni, amikor hagyománnyá válik. Nem ápolni és őrizni kell, hanem művelni és tovább teremteni. Ehhez pedig szellemi szemléletre van szükség. Meg kell ismerni magunkat, mint népet. Újra népismerethez kell jutni, de minden önzés és gőg nélkül. Fel kell ismerni, hogy a germán és szláv népek között ma miként tölthetjük be a közvetítő szerepet.
Solymáron áll, a Panoráma utcában Makovecz Imre Waldorf-óvodája, amely keleti, jurta-formákat alakít át, hogy otthont adjon egy nyugati, germán területről származó pedagógia számára. S miközben ez a pedagógia univerzális eszméket tartalmaz, egyedi módon jelenik meg a Kárpát-medencében. Imre bácsi utolsó terve is Solymárra készült. Egy sólymot ábrázoló épületet tervezett a Waldorf iskola számára.
A kiállítás anyagát Szoboszlai Annamária állította össze, aki a kezdetektől tagja a Naputasok csoportjának, melyet Döbröntei Zoltán, valamint Simon Zsolt József szilikáttervező művész vezet. Az elmúlt évre visszatekintve a festőcsoport tagjai több kiállítást tudhatnak maguk mögött („A NőisÉG, mely Földre száll” – NJ Galéria, Komárom, „Átkelő” – Limes Galéria, Komárnó, „Capriccio” – Sophianum Antropozófiai Központ, Budapest) Az utóbbi időben gyakorlattá vált, hogy egy egész éven át egy témát járnak körül.
A jelenlegi kiállításra korábbi munkákat új kontextusba állítva válogatnak össze. A tárlat egyik alapgondolata: „Nem festhető jó (arc)kép, ha nem ismerjük az ember központi drámáját. Enélkül csak két ellentétes irányba mehetünk: a realista ábrázolás, vagy a szubjektív önkifejezés felé”.
Mondhatjuk, hogy az akadémia, vagy az Emberjelmez kiállítás a központi dráma megismerésének titkaiba avatja be a közönséget? Mit jelent ez? – kérdeztük Annamáriát, mint alkotót.
– A realista csak a külső héjra tud tekinteni, azt fogadja el valóságként, amit a szemével lát, a kezével tapint. A fizikaisághoz tapad. A szubjektív festő kizárólag saját magát, a maga lelkiségét „dalolja” mindenben.
Ha valóban érdekel minket egy másik emberi lény (vagy téma), akkor kell, hogy újabb „rétegekre” akadjunk. Akkor azt is meg kell festenünk, amit nem látunk, de ott van, létezik. Hogy miért lesz, mondjuk, valaki gonosz. Vagy miért nem tud egy másik ember szemébe nézni. Ezt meg kell nevezni a képen. Itt tud belépni a szellemi dimenzió, a szellemi ábrázolás.
A kiállítást – január 21-én szombaton, 18 órakor – Dr. Szőke Henrik, antropozófus orvos nyitja meg, aki várhatóan újabb érdekességekbe avatja be az érdeklődőket – egy másik nézőpontból.
A teljes beszélgetést az Apáczai Csere János Művelődési Ház oldalán olvashatják.