Anyatárs: A LISTA

529

Korábban, újévi fogadalmaim öt-tíz pontjából, átlag mínusz kettőt sikerült teljesítenem, ettől pedig feszült lettem és rosszkedvű. Hiába olvastam, hogy kitartóbbnak kell lenni, csak tyúklépésben szabad haladni, készítsek terveket, állítsak szabályokat, váltsak életmódot, válasszak megfelelőbb, elérhetőbb célokat, még a top 10 újévi fogadalmakból is mazsolázhatok, nem segítettek.

Idén is irigykedve hallgattam lelkes és elszánt anyatársaimat a 2017-es évre kitűzött céljaikról, fogadalmaikról és hosszú, kínos csend állt a társalgásba, mikor rám került a sor, hiába a bíztató tekintetek és bátorító szavak.

– Csak van valami terved?! – kérdezte egyikük.

Gondolkodási időt kértem, hiszen évek óta nem töprengtem újévi célokon.

Vannak ugyan terveim, álmaim, de ezek sokszor hosszú ideig csak lapulnak, hiába cibálom és nyúzom őket, nem mozdulnak, aztán egy váratlan pillanatban megvalósulnak, vagy éppen ott ugrálnak előttem egy karnyújtásnyira, mégsem tudom nyakon csípni őket. Ezeket sajnos nem vagyok képes határidőbe szorítani. Állagmegóvást azonban végezhetek! Úgy döntöttem, gondozási tervet készítek, hogy megőrizzem, amim már van. Három fő pontot szedtem össze:

  1. Szeretve lenni és szeretni
  2. Boldoggá tenni és boldognak lenni
  3. Időnként elégedettséget érezni

Betartásuk egyszerűnek tűnik, pedig nem is olyan könnyű, mert ott vannak a feszült, csalódott, haragos napok felnőttek és gyerekek oldaláról egyaránt, melyek nem egy időben söpörnek végig a család minden tagján, hanem éppen ahogy… puffan. Ilyenkor a békét is nehéz megőrizni, nemhogy a boldogságot és az elégedettséget. Bátorításul három mankóba fogok kapaszkodni:

  1. Szeretetkönyvet készítek, amibe beleírom a hét legkedvesebb történetét vagy beragasztom a legcukibb képét.
  2. Nem rágódom, bosszankodom meddő dolgokon, helyette inkább kuglófot sütök. (A szívem-csücskeim kedvence.)
  3. Ha valami jól sikerül, vállba veregetem magam és gyakrabban mondom: Jó, hogy itt vagyok!

Kívánjatok sok sikert, és ha van kedvetek állagmegóvni, tartsatok velem!

MEGOSZTÁS