Az üveghangon visító kétévest kergettem a nappalban, kezemben egy neki címzett anorákkal.
– Kérlek, vedd fel! – hajtogattam, mint egy imamalom.
– NEM! – sikította vissza egyfolytában.
Tíz perc meddő hadakozás után rákiáltottam! A gyermek megtorpant, és ijedt arccal, tányérméretűre kerekedett szemekkel nézett rám. Ott helyben megfogadtam magamnak, ez soha többet nem fordulhat elő.
Rákövetkező napokban, ha pattanásig feszültem is, csak fojtott hangon magyaráztam, mit szeretnék tőle. Pár hét elteltével, végtelenül fáradtan és elgyötörten igyekeztem megértetni vele, hogy a lakásban nem labdázhat az arra alkalmatlan játékokkal, nem firkálhat a bútorokra, a falra, mert az nem papír és nem használhatja mászókának a bútorainkat, kivált képen a könyvespolcot, mert leszakad. Mindezt annyi eredménnyel, hogy öt perc múlva ezek helyett inkább a kistesót kezdte macerálni. A totális kudarc érzésével újra belekezdtem a nagymonológomba, mire a férjem belépett, és megkérdezte, miért beszélek így a gyerekkel. Visszakérdeztem, hogy mit jelent az így. Azt válaszolta, hangosan. Visszakérdeztem, hogy fennhangon, vagy kiabálva? Dühös arccal nézett vissza rám. Remek.
Altatás után, a szoba magányában számvetést tartottam magamban, hogy most egy tízes skálán mennyire vagyok türelmetlen, mi a bajom, hová lett a higgadtságom. Rájöttem, hogy az ősz megvisel minket. Őt az öltözködés, a korai sötétedés, a rossz idő alatti bezártság, engem pedig az ezek okozta viselkedésváltozásai. Megértettem, hogy hiányoznak neki a hosszú séták, a barátai, a kerti zsibongás és türelmetlen a hosszú percekig tartó pólós-pulcsis-kabátos-sálas-sapkás-csizmás öltözködésektől, rosszkedvű a négy fal közé szorulós, esős napoktól, és szomorú a korai, ránk sötétedős búcsúzkodásoktól. Ennek fényében, elkezdtem átszervezni a családi ritmust, hogy még többet lehessünk kint, vagy több időnk legyen az együtt töltött benti játékra. Most hamarabb ebédelünk, így egy órával előbb pattanhat fel a kismotorra és ráálltam az altatás utáni házimunka végzésre, ilyenkor teregetek, hajtogatok, mosogatok, főzök – egyelőre a saját szabadidőm kontójára, ezért ez még felülvizsgálat alatt áll! A bevásárlást átruháztam a legidősebb Életemértelmére, a rosszidő ellen húzott kesztyűmben pedig a fedett helyszínű, házon kívüli programok listáját kezdtem el gyártani. És ami a legfontosabb, időt hagyok magunknak, hogy beleszokjunk az őszbe és felkészüljünk a télre, mert az a gyanúm, érnek még meglepetések…