A Zeneakadémia saját halottjának tekinti a vasárnap, életének 65. évében elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett világhírű zongoraművészt – tájékoztatta az intézmény hétfőn az MTI-t.
„Tudja az ember, hogy az élet véges, és tudjuk azt is, hogy minden halál felfoghatatlan. De vannak, akikről azt gondoljuk, örökké élnek. Akik olyan vitalitással végzik munkájukat, olyan elementáris kisugárzással léteznek, hogy úgy érezzük, nem foghat rajtuk a halál. Kocsis Zoltán ilyen ember volt” – írta méltatásában Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora.
Mint közleményében fogalmazott, lehetetlen számba venni, hogy mi mindent tett szűkre szabott földi idejében. Bár zeneszerzőnek készült, zongoristaként vált ismertté: a Zeneakadémián Kadosa Pál és Rados Ferenc tanítványaként végzett. Megdöbbentő zenei érettségről tanúbizonyságot téve tizennyolc évesen megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét.
Kocsis Zoltán mindent tudott a zenéről, mégpedig a tudás legtágabb értelmében: nemcsak elképesztő memóriája segítette, nemcsak a legutolsó hegedűpultban megszólaló negyedhang elcsúszását meghalló borotvaéles hallása támogatta, hanem egyedülálló intellektusa is. Tagja volt a Holmi szerkesztőbizottságának, s rendszeresen publikált a folyóiratban: írásai a zenei érzékenység, a zenetörténeti jártasság és a míves fogalmazásmód különleges ötvözetei, a zenei publicisztika magasiskolái – olvasható a méltatásban.
Jeney Erzsébet, a Magyar Rádió kiemelt szerkesztője így emlékezett Facebook oldalán a művészre: „Egy váratlan, sokkoló hír érkezett a tavaszillatú, békés, őszi vasárnap estére. Ismét elment valaki, aki a magyar komolyzene és kulturális élet pótolhatatlan, ikonikus karaktere volt. Kocsis Zoltán számomra az örök fiatal. Úgy él bennem, ahogy kislányként egykoron Prágában, a szüleimmel és vele azonos hotelben lakva, félénken szaladtam oda hozzá a reggeli alatt és kértem tőle autogramot. Aztán a rádiós és zenei szakmai életemben számtalanszor sodort össze bennünket a munka, és mindig a legnagyobb elismeréssel tekintettem elszántságára, szakmaszeretetére, tudására, alázatára, precizitására és teherbírására. Egy csillaggal kevesebb itt a Földön és eggyel több ragyog mostantól az égen. Hatalmas veszteség. Isten nyugtassa, szeretteinek a jó Isten vigasztaló szeretetét kérem.”