Sváb családi zenekarok koncertje a művelődési házban

1642

Különleges programot szervezett november 13-ra a solymári nemzetiségi önkormányzat. A vasárnap délután 4 órakor kezdődő programban sváb családi zenekarok mutatkoznak be.

A Familienmusikar című program fellépő ezúttal Tát, Dunabogdány, Taksony, Pilisvörösvár, Leányvár és Szár képviseletebében érkeznek, de azt sem felejthetjük el megemlíteni, hogy Solymáron is nagy hagyományai vannak a családi zenélésnek. Erről Elischné Draxler Erzsébet írt rövid összefoglalót.

„A zenekarok Solymár kulturális életében mindig is tevékenyen részt vettek – mondja Elischné Draxler Erzsébetnem hiányoztak a nagyobb egyházi és állami ünnepekről, esküvőkről, bálokról és temetésekről.

A képen a Strack családi zenekar
A képen a Strack családi zenekar

A zenészcsaládok fiai a tanulmányukat már otthon a családban megkapták az édesapjuktól, majd a katonaságnál a hadsereg zenekarában tovább fejlődtek.
Az első fúvószenekart Hellebrandt Mihály alapította 1870-ben fiaival, Mihállyal és Bernáttal, Strack Józseffel és Taller Tamással, Hellebrandt zenekar néven. Majd kivált a zenekarból Strack József és három fiával saját zenekart alapított ami Strack néven vált ismertté 1870-ben. Ők már nem csak fúvós hangszeren zenéltek, hanem vonósokon is. A Hellebrandt zenekarból kiváló Taller Tamás rövidesen megalapította a saját zenekarát a Levente zenekart, majd alakult egy Taller zenekar is, amelyben a Pitz család zenészei is játszottak.
Az 1946-os kitelepítés mindegyik zenekart érintette nagyrészüknek menni kellett. Az itthon maradottakból alakult a Wittmann zenekar és a Strack zenekar.”