A kaland- és sporttáborok a legnépszerűbbek

483

Idén rekord nagyságú a gyerekeknek szóló nyári táborok kínálata, a legnépszerűbbek a kaland- és sporttáborok – mondta Tóth Béla a taborfigyelo.hu ügyvezetője.

A honlapra érkező foglalások alapján a legnagyobb kínálat a legnépszerűbb táborokból van, vagyis a kaland- és sporttáborokból, valamint az idegennyelvű és készségfejlesztő táborokból. Emellett jelentős, 20 százalékos érdeklődés mutatkozik a katonai táborok iránt is.
Az ügyvezető azt javasolta, hogy a szülők ne pusztán a gyerek kora, hanem az objektíven megítélt érettsége alapján döntsenek arról, hogy ottalvós táborba küldik-e. Napközis táborba idén már 2-3 éves gyerekeket is regisztráltak, itt az alsó korhatár egyre lejjebb csúszik – jelezte.
Tóth Béla szólt arról is, hogy a honlapon elérhető mintegy 650 táborturnus döntő többségére még lehet jelentkezni.

Forrás: MTI