Időről időre mindannyian úgy érezzük, mintha a hétköznapok apró mozzanatain túl nagyobb összefüggések mentén élnénk az életünket. Mintha azon túl, hogy reggelente félálmosan a kávénkat szürcsöljük, munka közben kiszaladunk ebédelni a kifőzdébe, este a lábunkat kinyújtva lazítunk egy film előtt, egy másik síkon is zajlana az élet. S mintha a sors időnként szándékosan kihívások elé állítana, és ilyenkor meglepődünk azon, micsoda erőforrásokat tudunk kibányászni magunkból, hogy úrrá legyünk rajtuk. Mintha hősi energiákat mozgatnánk meg.
Joseph Campbell mitológiával foglalkozó tudós arra jutott, hogy életünkben valóban végigjárjuk azokat a heroikus utakat, amelyeket a mítoszok hősei. Pályafutása során számos mítoszt tanulmányozott, azonosítva közös motívumaikat, s eközben megragadta a figyelmét, hogy az emberi életút során, az egyén személyes történetében is megfigyelhetők ezek a mitikus motívumok.
Vegyük sorra a való életben is megtapasztalható „hősi út” legfontosabb szakaszait
A küszöb átlépése
A hősi út első szakaszai a kalandra hívás és az elindulás. Ha az élet egyik legfontosabb mérföldkövének tartott fiatal felnőttkort, mint a nagybetűs Életbe való belépés próbatételét nézzük, az elindulást a hősi úton a záróvizsgák, a diplomamunka jelenthetik. A kalandra hívás nemcsak fontos esemény (készülés a záróvizsgákra, érettségire, illetve a vizsgának való nekigyürkőzés) vagy valós személy lehet, aki arra inspirál, hogy nekifogjunk egy nagy tervnek, hanem egy belső sugallat is „Jó lenne már munkát vállalni és a saját lábamra állni”, „Kíváncsi vagyok, milyen lehet egy másik kultúrában élni”.
Ám ritka eset, amikor a hős, vagyis mi magunk, ugrik az első szóra… Többnyire ösztönösen hezitálással, bizonytalankodással válaszolunk a hívásra – ez a kaland visszautasítása.
Néhányan egész életükben megragadnak ennél a szakasznál, és nem merik követni a belső hívó hangot. De a történet szerencsére többnyire nem áll meg itt, a hívó jelek sokasodnak, a belső nyugtalanság nőttön-nő. Nem érezzük jól magunkat a megszokott kereteink közt, vonz az ismeretlen, és talán a bizonyítási vágy is erősödik bennünk. Amikor a menni, próbálkozni érzése erősebb lesz, mint a maradni, megtörténik a küszöb átlépése.
Kísérők az úton
Szinte minden hősi úton megtörténik a találkozás a mentorral. A mentor olyasvalaki, akitől tanulunk, akitől elsajátítjuk a nagy terv kivitelezéséhez szükséges készségeket. Lehet, hogy a mentorunk ténylegesen a tanárunk; de lehet egy idősebb barát, aki már évek óta sikeres a munkájában. Fontos, hogy a mentor hisz bennünk és abban, hogy teljesíteni tudjuk a feladatot; mi pedig példát veszünk róla, elsajátítjuk a tőle kapott mintát. Ugyanakkor a mentor nem feltétlenül tökéletes emberileg – lehetnek gyengeségei, mint akárkinek; ám annak a tudásnak, amire nekünk abban a pillanatban szükségünk van, ő már a birtokában van.
Míg eljutunk a hősi út nagy próbatételéig, kisebb kalandokban van részünk – ezeken csiszolhatjuk a képességeinket, szerezhetünk némi gyakorlatot. Például szorgalmasan küldözgetjük az önéletrajzunkat, részt veszünk álláskeresési tréningeken, sőt talán már első körös interjúra is behívtak; kezdünk rutint szerezni a munkakeresésben. Szövetségesek és ellenfelek vesznek körül minket.
Amikor úgy tűnik, szépen haladunk gyakran megesik az, amit a Hős Útja modell így nevez: találkozás az Istennővel. Előfordulhat, hogy az álmunkban megjelenik egy erős kisugárzású nőfigura, aki arra figyelmeztet, hogy nem kifelé, hanem befelé kell figyelnünk. A belső erőközpontunkkal, mélyebb önmagunkkal találkozunk ilyenkor, ami arra ösztönöz, hogy nézzünk magunkba, és tartsunk önvizsgálatot: Valóban olyan remek minden, amilyennek tűnik? Valóban megnyugodhatunk, hogy rendben mennek a dolgaink, vagy a szívünk mélyén motoszkál bennünk valami rossz érzés?
A belső barlang, és az elixír megszerzése
Telik az idő, sikerrel vettünk már néhány buktatót, mellettünk állnak a szövetségeseink. Ám ahogy a mítoszokban eljön a pont, amikor a hősnek le kell ereszkednie a sötét barlangba, a kút mélyére, a cethal gyomrába, úgy az életben is eljön a pillanat, amikor igazán mélyre kerülünk. Ez a hősi út legnehezebb része, a legnagyobb próbatétel, amikor hatalmukba kerítenek a negatív érzések, a csüggedés, az elkeseredés, a félelem, és talán az amiatt érzett harag, hogy ebbe a helyzetbe kerültünk. Ez a kínszenvedés időszaka.
A külföldön élőket ilyenkor megrohanja a kulturális sokk, vagyis rájuk szakad, hogy az idegen kultúrában nem tudnak eligazodni, az álláskeresőkön pedig úrrá lehet a kilátástalanság: „Fél éve keresek melót, de nem kellek sehova! Valami baj van velem?” És a nehéz érzéseken nem segít az sem, ha tudják, hogy rengetegen keresztülmentek már ezen.
A hős ellenfele ilyenkor nem más, mint önmaga – saját régi beidegződései, félelmei, előítéletei, szokásai, amelyek korábban visszatartották attól, hogy megvalósítsa a tervét. A mítoszokban szereplő barlang, kút vagy cethal motívum azt jelképezi, hogy ilyenkor lényünk legmélyéhez érünk, ahhoz a részünkhöz, amit legszívesebben eltemetnénk és elrejtenénk, magunk elől is. Az igazi gátak sohasem kívül vannak, hanem belül, és a hős igazi próbatétele az, hogy legyőzze önmagát – az árnyékos oldalát, a félelmeit. A halál és feltámadás szakaszában a hős meghal és újjászületik – meghalnak benne azok a részei, amelyek visszahúzták és fojtogatták, majd új emberként kel életre ebből a harcból. Ez egy szimbolikus tett, egyúttal belső elhatározás, amikor kimondjuk, „ezentúl másként állok az élethez”. A kétségbeesés közt vergődő frissdiplomás álláskereső talán azt mondja: „Akkor is felkel a nap, akkor is van jövő.” A kulturális sokktól bénult expatrióta megtanulja elfogadni a fogadó ország kultúráját a jópofa és kiakasztó oldalaival együtt, illetve meghatározza, mit vesz át az új kultúrából, és mit őriz meg a régiből. A belső barlangunkban paradox módon egyszerre szembesülünk a saját sérülékenységünkkel és belső erőnkkel, egyszerre van jelen a pusztulás lehetősége és a mindenen áttörő, transzformáló vitalitás.
Szabó Elvíra (lelkizona.blog.hu)