Ellenőrző gyakorlaton vettek részt tűzoltóink

1233

Szombaton tartották az Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség szervezésében a solymári, a pilisborosjenői és a pilisvörösvári önkéntes tűzoltóságok éves ellenőrző gyakorlatát. Ennek eredményeként további egy évre meghosszabbítják önálló beavatkozói jogosultságukat.

A gyakorlat célja a helyi tűzoltók szakmai felkészültségének, eszközeinek, felszereléseinek bevethetőségének, valamint a beavatkozást irányító személy tűzoltásvezetői alkalmasságának megállapítása, ellenőrzése volt. A gyakorlatot a Pest megyei tűzoltósági főfelügyelő, a Pest megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat és az érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelője ellenőrizte. A helyszín ezúttal a helyi téglagyár volt.

„A Pest megyei Tűzoltósági Főfelügyelő értékeléséből megtudtuk, hogy a gyakorlatot jól hajtották végre és ennek alapján a következő egy évben is önállóan avatkozhatunk be a solymári káreseteknél” – mondta Földesi János a Solymári Önkéntes Tűzoltóegylet parancsnoka.

„Jó hír az is, hogy az elmúlt napokban folytatódtak a solymári tűzoltószertár építésének munkálatai. Az épület belső feltöltésének, a talaj tömörítésének nagyobbik részével elkészültek már. A szerelőakna építésére és a vízbekötésre is rövidesen sor kerülhet. Jelenleg a szükséges betonvasak szerelése van folyamatban” – tudtuk meg a parancsnoktól.

A helyi tűzoltók egyébként folyamatosan példás felkészültségről tesznek tanúságot. Legutóbb mentoruk, Stocker Balázs kapott elismerést hősies helytállásáért. Tagtársuk Dózsa Gábor pedig a március 15-i ünnepségen vette át településünk Ifjúsági Közösségi Munkáért adományozott kitüntetését.

Ez volt a solymári önkéntesek pontos feladata

„A riasztást az irodaépület emeleti helyiségében kitört tűzhöz kaptuk, egy személy a füsttel telítődött épületben rekedt. A riasztásra két járművel és 10 tűzoltóval vonultunk. A helyszíni felderítést követően az épületet áramtalanítottuk, a gázt elzártuk, az emeletre alapvezetéket szereltünk, beléptetési pontot hoztunk létre, majd légzésvédelem és sugárfedezet mellett behatoltunk a füsttel telített helyiségekbe. Az oltást végző tűzoltópárral párhuzamosan a kétfős mentési csoport légzésvédelemben kötélbiztosítás mellett megkezdte az eltűnt személy felkutatását. Egy emeleti helyiségben körülbelül 5 négyzetméter területen berendezési tárgyak égtek. Ennek oltását 1 C sugárral végeztük el. A tűz lefeketítését követően tudtuk a tűz mögött lévő és szintén füsttel telítődött helyiséget átvizsgálni. Itt találtunk egy személyt, akit mentőálarc segítségével kihoztunk és átadtunk a mentőknek. Az épület füsttel telített részének átszellőztetésére turbóventilátort telepítettünk. A feladat fontos része volt a rádióforgalmazás a Pest megyei műveletirányítással. Az épületen kívül dolgozó tűzoltóink a beavatkozás területét bójákkal lezárták, táplálást szereltek, majd tartalékként végezték a tűzoltásvezető által meghatározott feladatokat” – mesélte Földesi János.

Sarlòs Mihàly Bernàt (Solymàr ÖTE) felvételei a gyakorlatról:

IMG_4295 IMG_4462 IMG_4324 IMG_4284 IMG_4418 IMG_4455 (1) tuz