Napfény, buborékpukkasztás, ágyúdörgés a Solymári Búcsú első napján – FOTÓK

2219
Fotó: Kántor Zoltán

Lógjunk együtt sokat a világban – énekelte a Napfénypresszó énekese, Soós Enikő az Együtt írjuk a történetet című számban, amelynek klipjét éppen a búcsú előtti héten mutatták be a YouTube-on. A pénteki nap első koncertje kicsivel napnyugta után kezdődött a művelődési ház udvarán. A kellemes koraősz-esti idő éppen alkalmas volt a napfényes hangulatú közös időtöltésre a zenekar régi rajongóival és az ifjabb érdeklődőkkel.

Fotó: Kántor Zoltán
Fotó: Kántor Zoltán
Fotó: Kántor Zoltán

A már nevében is polgárpukkasztó CsótányDzsó elmondása szerint kíméletesen bánt a solymári közönséggel, hiszen az együttes először járt itt koncertezni. A fiúk az alter pop-rock dalokkal induló felvezetés után repertoárjuk punkosabb darabjait is megcsillogtatták a színpadon, hogy ezzel “szétpukkasszák a harmóniabuborékokat”. Az egyedi, általuk formált stílust maguk csak “furabillyként” emlegetik. Talán máskor is kapunk ízelítőt belőle. A koncert után visszaadták a terepet, mondván: “hogy folyhasson minden ismét a megszokott solymári medrében”.

Fotó: Kántor Zoltán
Fotó: Kántor Zoltán

De nem folyt, a békésebb vizek helyett az AB/CD robbantott nagyot a színpadon, amihez egy jókora, kerekeken guruló, füstölgő ágyút is igénybe vettek. A hamisítatlan AC/DC-feelinget a tribute-csapat további színpadi elemekkel gazdagította. A vetkőzős szám és a lángoló gitár csak hab volt a tortán, a zenei színvonalat végig hozta az együttes.

Fotó: Kántor Zoltán
Fotó: Kántor Zoltán

A pénteki fellépésekről koncertfelvételek készültek, ezeket hamarosan visszanézhetik a PilisTV-nek köszönhetően.
Szombaton folytatás következik!

Sólyom Ági