Megnyílt a Solymár történetét bemutató jubileumi kiállítás!

3527

„Boldog az a nép, amelyik tud ünnepelni” – ezzel a bibliai mondattal kezdte ünnepi beszédét dr. Szente Kálmán polgármester a Solymár–750 emlékév alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján szombaton, a helytörténeti gyűjteményben. Az ünnepségen megjelent Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő és Lőrincz Beáta, az önkormányzat közművelődési bizottságának elnöke is.
Az ünneplésre jó okunk van, hiszen hatalmas kultúrkincs halmozódott fel ezen a helyen az elmúlt évszázadok során. Jablonkay Mária, a gyűjtemény vezetője nem véletlenül beszélt arról, hogy hatalmas felelősség megőrizni és ápolni ezt az örökséget.  A mostani kiállítás azért is különleges, mert számos tárgyat még nem is láthattak a Solymár történelme iránt érdeklődők. Több korból származó pénzérmék, kerámiák, faragványok teszik teljesebbé immár a közös történelmünkről, hagyományainkról élő képet – hangsúlyozta. „Nagyon szerethettek itt élni eleink, ahogyan ez egy II. Ulászló királyunk által aláírt oklevélből is kiderül” – mondta a gyűjtemény vezetője, majd hozzátette: „A solymáriak mindig a szorgalmas, kemény munkának köszönhették fennmaradásukat, valamint annak, hogy nagy lelkesedéssel ápolták hagyományaikat. Ebben, sokak mellett, két kiemelkedő helytörténésznek, Jablonkay Istvánnak és Valkó Arisztidnek is hatalmas szerepe volt.”
A kiállítás év végéig látogatható.

Barcsik Gáza fotói a megnyitóról:

_DSC0073 (2)

Jablonkay Mária, a helytörténeti gyűjtemény vezetője
Jablonkay Mária, a helytörténeti gyűjtemény vezetője
Dr. Szente Kálmán polgármeste, Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő, Lőrincz Beáta a közművelődési bizottság elnöke
Dr. Szente Kálmán polgármester, Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő, Lőrincz Beáta a közművelődési bizottság elnöke

_DSC0070

Dr. Szente Kálmán polgármester
Dr. Szente Kálmán polgármester

 

Kerkápoly Tibor Dávid
Kerkápoly Tibor Dávid

_DSC0054 (1) _DSC0090 _DSC0076 _DSC0091 (1)

Kelemen Gyula, Zubor Imre, Zwickl Ágoston és Zwickl Mihály
Kelemen Gyula, Zubor Imre, Zwickl Ágoston és Zwickl Mihály