Két solymári gyereket is megajándékoztak idén az Anonim Angyalkák, akik kérését a Solymár Vöröskereszt Alapszervezet közvetítette – tudtuk meg Oláh Judittól, a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének területi munkatársától.
„Idén közel 900 gyerek karácsonyát tették szebbé az Anonim Angyalkák. Köszönet nekik, akik közt van szociális munkás, színész, énekes, főállású édesanya, adószakértő, diák, tévés, rádiós, újságíró, ápolónő, orvos, tanár, IT-s, kismama, kispapa, nagypapa, de mindegy is, mert mindenki név nélkül segít. Csodásak vagytok!” – írta közösségi oldalán Keresztes Nikolett, az egyre több segíteni kívánó embert tömörít.
Mint megtudtuk, a solymári gyerekek nem is akármilyen ajándékot kaptak. Egy számítógépes játékot, egy hatalmas legót és több kisebb meglepetést vihettek haza.
A program
„2012-ben Andula Zsuzsi barátnőmmel (aki közel húsz éve dolgozik a szociális szférában) úgy döntöttünk, megpróbálunk segíteni” – írja tájékoztató írásában Keresztes Nikolett. „Elindítottuk a ’Legyél te is angyalka’ programot. Az első két évben mélyszegénységben élő, otthonukat elvesztett, a létbizonytalanság határára sodródott családok, vagy éppen bántalmazó kapcsolatból menekült szülők gyermekeit leptük meg, akik valamilyen gyermekvédelmi intézményben (családok, vagy gyerekek átmeneti otthona) laknak. Tavaly az állami gondoskodásban élő gyermekeket támogatjuk, illetve a gyermekjóléti szolgálat segít minket, hogy kik azok a családban, otthonban, de nagy nélkülözésben élő gyerekek, akik rászorultsági alapon bekerülnek a programba. Idén családsegítő munkatársakat, GYEJÓ-kat, családok átmeneti otthonát, bentlakásos rászorulók kollégiumát és gyermek hospice házat ajándékoztunk meg, szám szerint tizenegyet. Az akció közben annyira kinőtte magát, hogy már nem győzzük ketten munka mellett, ezért a baráti társaságunk is aktív szervezője lett a kezdeményezésnek, immár egy hét-nyolcfős társaság koordinálja a levelek és ajándékok útját, a kiosztástól a beérkezésig. Megkértük a gyerekeket, hogy egy levélben írják meg az angyalkának, mit szeretnének karácsonyra ajándékba kapni. A leveleket összegyűjtjük és minden egyes gyerekhez baráti körben, valamint az erre a célra létrehozott Facebook oldalon toborzunk egy „szponzor-angyalt”, aki teljesíti az abban foglaltakat. Szívszorító olvasni a sorokat, hiszen ezeknek a gyerekeknek a gyümölcs és az édesség, sőt egy téli kesztyű is elérhetetlennek bizonyul a hétköznapok során. Megrendítő írások érkeznek, amelyekből betekintést nyerhetünk ezeknek a nélkülöző gyerekeknek a mindennapjaiba. Hétezer forintban szabjuk meg a csomagok maximális értékét, de rengetegen ennél többet áldoznak arra, hogy a gyerekek azt kapják, amit kértek.
A csomagokat még karácsony előtt egy kis ünnepség keretében minden intézményben átadjuk. A kezdeményezés különlegessége, hogy ha lehetőségünk van rá, a megajándékozott gyerekekről fénykép készül, amit az angyalkák a jótettükért „cserébe” megkapnak emlékül. A segítőkészség minden képzeletünket felülmúlja, a baráti, ismerősi körben és a Facebookon történt „toborzás” eredményeképp tavaly majdnem 600 gyermeket tudtunk megajándékozni, idén a segítő jelentkezők száma már meghaladja a 900-at, ami 900 boldog kisgyermeket jelent. Rengeteg ismert ember, színész, énekes, olimpikon, tévés segít, teljesen anonim módon. Itt minden segítő névtelen marad, „Angyalkaként” írja alá a jókívánságait.”
















