30 éves jubileumi koncertet ad a Solymári Corvinus Vegyeskar

41

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a Solymári Corvinus Vegyeskar. A jubileum alkalmából október 18-án, vasárnap 16 órától ünnepi hangversenyre várják az érdeklődőket az Apáczai Csere János Művelődési Ház színháztermében.

A kórus története 1996-ban kezdődött, amikor az egykori Madrigálkórus néhány tagja, köztük Dauner János úgy döntött, hogy ismét együtt szeretnének énekelni. Az alapítók közül többen ma is aktív tagjai az együttesnek, amely az elmúlt három évtizedben számos koncerttel, közös fellépéssel és kórustáborral gazdagította Solymár kulturális életét. A kórust az azóta elhunyt alapító karnagy, Cser Miklós, majd Tóth András és a közel 15 éven át az együttest vezető Lógó Tibor irányította. Néhány éve ismét Tóth András áll a kórus élén.

A „30 éve zeng dalunk” című koncerten a kórus klasszikus és romantikus repertoárjából is felcsendülnek művek, többek között Mozart, Franck és Saint-Saëns szerzeményeit is előadja a kórus. A műsorban frissen betanult darabok is helyet kapnak: elhangzik Ola Gjeilo Ubi Caritas című műve, valamint Tóth András átiratában az I Want to Die Easy című gospel és Enya Vitorlással az Orinocón című dala.

A hangversenyen közreműködik Kővári Eszter Sára énekművész és Ujfalussyné Dámóczi Éva zongoraművész. A kórust Tóth András Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas és Egressy Béni-díjas karnagy vezényli.

A koncert október 18-án, vasárnap 16 órakor kezdődik az Apáczai Csere János Művelődési Ház színháztermében (Solymár, Templom tér 25.). A belépés ingyenes.

Fotó: Barcsik Géza 2015.

Solymár online