600 folyóméter, 620 tonna aszfalt, 680 növény – átadták a megújult Budai Nagy Antal utcát

1296

Új aszfaltburkolat, járda, esőkertek és frissen telepített növények teszik rendezettebbé és biztonságosabbá a kerekhegyi utca környezetét. A pénteki ünnepélyes átadón a beruházás megvalósításában közreműködők felidézték a felújítás előzményeit és eredményeit.

Október 16-án, pénteken ünnepélyes keretek között adták át a felújított Budai Nagy Antal utcát. A régóta rossz állapotú útszakasz megújulásával nem csupán az autós közlekedés vált kényelmesebbé: új járda épült, három esőkertet alakítottak ki, és fákkal, cserjékkel, valamint évelő növényekkel gazdagodott a környék.

Az átadó házigazdája Dibala-Mátray Mariann, a 4. számú választókerület önkormányzati képviselője volt. Köszöntőjében arról beszélt, hogy a környéken élők régi vágya vált valóra az útszakasz felújításával. Külön örömét fejezte ki, hogy a beruházás nem merült ki az útburkolat cseréjében: a járda és a zöldfelületek kialakítása az itt élők mindennapjait is rendezettebbé és biztonságosabbá teszi.

Hosszú út vezetett a megvalósításig

Dr. Zlinszky Péter polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy régóta tervezett fejlesztésről van szó. Mint elmondta, amikor 2024-ben megkezdte munkáját a jelenlegi önkormányzati vezetés, már rendelkezésre álltak a felújítás tervei, így az előző cikkus vezetését is elismerés illeti az előkészítésért.

A megvalósítás azonban számos nehézséget tartogatott. Az önkormányzat uniós forrás bevonásával, illetve lakossági hozzájárulással is próbálta előteremteni a szükséges összeget. Végül Menczer Tamás akkori országgyűlési képviselővel egyeztetve sikerült minisztériumi forrást találni a beruházáshoz.

A polgármester kitért arra is, hogy a beszerzési eljárásban a ReAszfalt Kft. kedvező ajánlatot tett, így a rendelkezésre álló forrásból további útfelújításokra is lehetőség nyílt. A Berzsenyi Dániel utca egy szakasza mellett a Vörösmarty utcára vezető mellékutcák is megújulhatnak.

„Nyilván tudatában vagyunk, hogy a Vörösmarty utca milyen állapotban van, olyanban, mint amilyenben a Budai Nagy Antal volt” – fogalmazott dr. Zlinszky Péter. Hozzátette: az átkötő mellékutcák felújításával is szeretnék megkönnyíteni a környéken élők közlekedését.

A polgármester külön kiemelte az esőkertek jelentőségét. Az utóbbi évek szélsőséges időjárása és a csapadék egyre kiszámíthatatlanabb eloszlása miatt Solymáron is egyre fontosabbá válik a csapadékvíz helyben tartása és megfelelő kezelése.

„Szeretnénk biztatni saját magunkat is és a lakosságot is, hogy igyekezzünk megfogni és beosztani az egyre egyenlőtlenebbül és kiszámíthatatlanabbul érkező csapadékvizet” – mondta.

Lazri Nordin műszaki projektvezető kiemelte, hogy nem mindennapi körülmények között, jelentős erőfeszítéssel sikerült példás minőségű munkát végezni. A ReAszfalt Kft. július 13-án vette át a munkaterületet. A szerződésben meghatározott 90 napos kivitelezési határidő lejárta előtt egy nappal, október 12-én megtartották a műszaki átadás-átvételt. A kijelölt műszaki ellenőr jóváhagyta a munkát, így a Budai Nagy Antal utca teljes, mintegy 600 folyóméteres szakasza forgalomba kerülhetett.

Lazri Nordin négy évtizedes szakmai tapasztalatára hivatkozva úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy a környék egyik legszebb utcája született újjá. Hozzátette, hogy a munka ezzel nem ér véget, hiszen a következő időszakban a kapcsolódó mellékutcák fejlesztése következik.

Több mint útburkolatcsere

Komáromi Zsolt, a ReAszfalt Kft. termelési igazgatója ismertette a beruházás főbb műszaki adatait.

A munkálatok során összesen 2800 négyzetméternyi aszfaltburkolat készült, amelyhez 620 tonna aszfaltot használtak fel. A biztonságos gyalogosközlekedés érdekében 550 négyzetméteren épült járda. Az út tartósságát 2080 folyóméter szegélykő, 1200 tonna zúzott kő és 520 köbméter soványbetonból készült alépítmény biztosítja.

A zöldfelületek rendezése során 680 növényt – fákat, cserjéket és évelőket – ültettek el.

Szalagátvágás, hordógurítás és kötetlen beszélgetés

A beszédek után dr. Zlinszky Péter, Menczer Tamás, Lazri Nordin és Komáromi Zsolt átvágták az ünnepi szalagot – amelynek kifeszítése a folyamatos forgalom miatt nem ment gördülékenyen. Ez ugyanakkor jól érzékeltette, mennyire fontos közlekedési útvonalról van szó.

A szalagátvágást követően dr. Zlinszky Péter jelenlegi és dr. Szente Kálmán korábbi polgármester közösen gurította végig a Budai Nagy Antal utcában (pontosabban annak mintegy 20 méteres szakaszán) az útavató hordót.

A hivatalos program után a Budai Nagy Antal utcai buszfordulónál kisebb piknik, sör és kötetlen beszélgetés várta a résztvevőket.

fotó: Isza Ferenc

Solymár online