Jövő héten Solymárra érkezik a pálos vándorkiállítás

457
Kép: Pálosan szép az élet - pálos rendtörténeti vándorkiállítás Facebook-oldala

Július 27-én Solymárra érkezik a “Pálosan szép az élet” rendtörténeti vándorkiállítás. A busz, amelyben a kiállítást berendezték, a katolikus templom mellett lesz megtalálható július 27–30-ig, hétfőtől csütörtökig. A kiállítás ezen napokon 10–18 óra között mindenki számára térítésmentesen látogatható lesz.

A vándorkiállítás a magyar pálos rend történetének elemeit elsősorban mint közös, mindenki számára átélhető magyar örökséget mutatja be. Célja, hogy útja során ne csak a katolikus és ne csak a hívő embereket szólítsa meg, hanem mindenkit, akit érdekel a magyar múlt, a magyar történelem.

A nyolc, egymástól némiképp elkülönített tételből álló tárlat részeit az evangéliumi nyolc boldogság mondatai fűzik össze. A kiállítás látogatóit több interaktív lehetőség segíti az élményszerzésben.

A kiállításról részletesebben a kapcsolódó Facebook-eseménynél olvashatunk.

solymáronline