2026. november 2. hétfő

Történetünk a bronzkortól napjainkig

Solymár első írott emlékének 750. évfordulóját ünnepeljük 2016-ban, a régészeti kutatások azonban azt bizonyítják, hogy a település területén már sokkal korábban éltek emberek. Ezt...

„A búcsú rendkívül fájdalmas volt, de magyar vagyok” – a...

Gróf Nádasdy Borbála író lesz a könyvtár vendége február 19-én, pénteken 18 órától. A program dedikálással zárul, s arra is lesz lehetőség, hogy az...

Fókuszban Varga Zoltán és Horváth Zsófia

Varga Zoltán – a solymári Cédrus Táncegyüttes művészeti vezetője – és Horváth Zsófia koreográfiáiból láthat válogatást, aki felkeresi a Hagyományok Háza színháztermét, március 12-én...

Kalandgyár – új családi program a művelődési házban

Havi rendszerességgel jelentkező, új programsorozat indult – nagy sikerrel – Kalandgyár címmel a művelődési házban. A családi vasárnap délutánok célja a közönség bevonása különféle...

Hyppolyt, a lakáj: Kautzky Armand

„Hagymát eszem hagymával!” – mondja dühösen a darab végén Schneider Mátyás, a fuvarozó vállalkozó éppen elbocsátott lakájának, Hyppolytnak, kinek köszönhetően elképesztő helyzetek egész során...

#moszkvater – kiállítás a Széll Kálmán térről

2016. tavaszán új időszaki kiállítás nyílik a Kiscelli Múzeumban #moszkvater címmel, amely az újjáalakuló Széll Kálmán tér történetét és a városlakóknak a térhez kötődő élményeit,...

Megalapították a Manninger Miklósról elnevezett díjat!

Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzatának Képviselő Testülete - tisztelete és megbecsülése jeléül - a közművelődés, a kultúra és a művészet területén dolgozó és...

11 ezer látogató a jégpályán

A Solymári Településüzemeltetési Kft. üzemeltetésében működő Templom téri jégpálya sikeres vállalkozás. Az eddig eltelt két hónapban 11 ezer látogatója volt, s mivel február végéig...

Négymilliárdból épül uszoda Máriaremetén

Négymilliárd forintból épít uszodát a II. kerületi önkormányzat a máriaremetei városrészben - jelentette be Láng Zsolt polgármester. A beruházáshoz 300 millió forinttal járul hozzá...

Sporttáncosok országos sikerei

Az elmúlt hétvégén megrendezett AMITA Dance Jam országos táncversenyen több szép solymári siker is született. Fehérvári Tímea, az együttes képviselője számolt be az eseményről. „Egyesületünk...

Legfrissebb hireink