Augusztus 29-én hajnali 3 óra 25 perckor kapott riasztást a Solymári Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület egy megközelítőleg egyhektáros nádas és aljnövényzet tüzéhez. A lángok megfékezésében és a beizzott területek felszámolásában a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat (KMSZ) irányítása mellett, és a II. és III. kerületi hivatásos tűzoltókkal kiegészítve, összesen négy gépjárműfecskendő, egy vízszállító jármű és 23 tűzoltó vett részt.
A solymári tűzoltó egyesület vezetője, Földesi János tájékoztatása szerint az oltás mintegy két és fél órán át tartott.
Idén több alkalommal kellett vízszállító is
Földesi János szerint az idei szárazabb, aszályosabb nyár egyik oltási sajátossága az volt, hogy több alkalommal nem állt rendelkezésre elegendő tűzivíz. Emiatt az oltásokhoz most már jellemzően és rendszeresen vízszállító járművet is kérnek – a mostani beavatkozásnál is szükség volt ilyen járműre a megfelelő mennyiségű oltóvíz biztosításához.
A tűz helyszíne a Szélhegytől a Grand-Ács felé húzódó nádas volt. A terület megközelítését nehezítette, hogy a bevezető út mentén az aljnövényzet és az egyéb növényzet nincs megfelelően visszavágva, ez pedig nemcsak lassítja a tűzoltó járművek bejutását, hanem a benyúló növényzet a járművekben is kárt tehet. Különösen problémás lehet ez a nagyobb méretű vízszállító járművek helyszínre jutása esetében.
A szél miatt a Grand-Ács is veszélybe kerülhetett volna
A tüzet kettes kiemelt riasztásként minősítették (ebben a fokozatban jellemzően minimum 3 raj tűzoltó és 3 nagyobb tűzoltóautó vesz részt). Földesi János szerint ennek egyik oka az volt, hogy az oltás idején a szél is feltámadt. Szerencsére később elült a szél, így a tűzoltóknak sikerült megfékezniük a lángokat.
Ha azonban tartósan erős szél fújt volna, a helyzet sokkal veszélyesebbé válhatott volna. A tűz ugyanis a szél hatására továbbterjedhetett volna a (júliusban épp egy tűzeseti helyszín) Grand-Ács irányába, és akár az ott található épület is veszélybe kerülhetett volna.
A nádasban nemcsak a lángok jelentenek veszélyt
A nádas tüze különösen nehéz feladat elé állítja a tűzoltókat. A lángok terjedését nemcsak a szél befolyásolhatja, hanem a termikus hatások is. Emiatt az oltás közben folyamatosan figyelni kell arra, hogy a tűz ne kerítse be a tűzoltókat – tudtuk meg Földesi Jánostól.
További nehézséget jelentenek a talajviszonyok is. A nádasok talaja sokszor nedvesebb, a nád kiterjedt gyökérzete miatt pedig képlékenyebb lehet, így fennáll a süllyedés veszélye.
A solymári nádast az is különlegessé és veszélyessé teszi, hogy a területeken távközlési, illetve 20 kilovoltos elektromos vezetékek is áthaladnak. A mostani tűzesetnél ezek szerencsére nem kerültek veszélybe, egy esetleges vezetéktűz azonban további károkat okozhatna.
Természetesen egy tűz a nádasban az ott élő vadállományt is veszélyezteti, ezért a szabadtéri tüzeknél nemcsak az épített környezet és a tűzoltók biztonsága, hanem a természetes élőhelyek védelme is fontos szempont.
Fotó: Solymári Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület
Solymár online






















