Új korlátot kapott a Dózsa György utcai híd

75

Befejeződtek a Dózsa György utcai patakhíd korlátjának karbantartási munkálatai.

A Solymári Településüzemeltetési Kft. tájékoztatása szerint a felújítás során a teljes hídkorlátot ki kellett cserélni, mivel a korábbi szerkezet az évek során elkorhadt, és olyan mértékben tönkrement, hogy már nem felelt meg a biztonsági elvárásoknak. A korlátcseréhez szükség volt egy új beton fogadó kiépítésére, amihez a korlátot rögzítették a Kft. munkatársai. Az új elem horganyzott zártszelvényből készült, amely ellenállóbb az időjárás viszontagságaival szemben, így hosszú távon is biztonságos és tartós megoldást jelent.

A munkálatok előkészítése mintegy két hetet vett igénybe, míg a helyszíni kivitelezést egy hét alatt sikeresen elvégezték a Kft. munkatársai. Tervben van a híd másik oldalán található korlát cseréje is, amelyet kapacitás függvényében a közeljövőben szeretnének elvégezni – tudtuk meg Dzsida Lászlótól, a Solymári Településüzemeltetési Kft. ügyvezetőjétől.

Solymár online