Galambra vadászott, az óvodát találta el

2242

Kedden kora délután belőttek a solymári Váci Mihály utcában lévő Kék Óvoda épületébe, miközben a csoportszobában éppen aludtak a gyerekek. Az erről szóló hírt szerda reggel Facebook-oldalán tette közzé a Solymári Polgármesteri Hivatal.

A polgármesteri hivatal tájékoztatása alapján „az egyik csoportszoba nyitott ablakán keresztül, a lehúzott, zárt redőnyt egy lövedék törte át. A lövedék a helyiség faláról a földre esett”. Személyi sérülés nem történt, a pilisvörösvári rendőrőrs járőrei és a solymári közterület-felügyelő percekkel később a helyszínre értek, és gyors intézkedésüknek köszönhetően a feltételezett elkövetőt előállították – derül ki a polgármesteri hivatal szerdai posztjából.

Azt már Ladó György solymári körzeti megbízott mondta el a Solymár online megkeresésére, hogy az elkövető egy idősebb férfi, aki az engedély nélkül is tartható légpisztolyával véletlenül találta el az óvodát – a gondatlan férfi az épület közelében galambokra „vadászott”.

Ugyan a légpisztolyok engedély nélkül tarthatók, használatuknak komoly szabályai vannak, legfőképp az, hogy viszonylag zárt, jól körülhatárolható és belátható területen lehet használni, ügyelve arra, hogy a lövedék ne tudja elhagyni a lővonalat. Az óvoda ablakát eltaláló idős férfi tehát nem mérte fel, hogy a galambokra célozva másoknak kárt és személyi sérülést okozhatott volna.

A körzeti megbízott tájékoztatása alapján az elkövető ellen őrizetbe vétel mellett súlyos testi sértés kísérletének vétsége vádjával folyik eljárás, ügyében még ma dönt a bíróság.

Ladó György azt is elmondta, hogy sok családban van otthon légpisztoly, a mostani eset arra hívja fel a figyelmet, hogy a használatra vonatkozó szigorú szabályokat fontos betartani.

Solymár online