2018. december 17. hétfő

Kalandregényt írt a rendőr őrnagy

Solymáron 22 éve úgy ismerik, mint a művelődési ház karateoktatóját, azt már kevesebben tudják, hogy a 43 éves rendőr őrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem...

Exkluzív! Szulák Andrea: „A Jóisten mindent elrendez”

Ha valaki látta a vasárnapi koncertjén a művelődési házban, nehezen dönthette el, hogy a személyisége vagy a profizmusa a vonzóbb. Andreával a koncert előtt...

Akikre büszkék vagyunk: Besenyő Zille, az ígéretes, fiatal artista

A 15 éves solymári kislányt máris az artistaszakma nagy ígéretének tartják. A Fővárosi Nagycirkusz Atlantisz gyermekei című produkciójában, a Teibler ugrócsoport tagjaként öt embernyi...

Már a sziréna hangjáról tudja: tűzoltó, rendőrautó vagy mentő közeledik-e

Él Solymáron egy hétéves kisfiú, Tihanyi László Levente, akinek a tiszafüredi hivatásos tűzoltóknál tett látogatásáról a megyei katasztrófavédelmi portál is megemlékezett. Nem véletlenül, hiszen...

Exkluzív! Hamza János, az első solymári új szíves: „Sokan imádkoztak értem”

Idén, április 12-én kapott új szívet az első solymári lakos. Hamza János csodálatosan hamar épült fel. Azt mondja: mindenkit meglepett az élni akarása. Az ötvenkilenc...

Léderer Anita: Fotóművész az akták között

Első hallásra meglehetősen furcsán hangzik, ha azt mondjuk, hogy a solymári Oktoberfest plakátját a polgármesteri hivatal birtokvédelmi és állattartási hatósági előadója fotózta. Pedig a jogász...

A legtöbben hátfájással mennek hozzá

Annak idején jó keresetkiegészítésnek indult, mára élete fontos részévé vált a masszírozás. A solymári földrajz-testnevelés szakos tanárnőhöz ma már csak 1–2 hetes előjegyzéssel juthatnak...

Mosonyi Milán: „Ide mindig jó hazajönni”

Kevesen tudják, hogy Ringler András nyugalmazott egyetemi professzor mellett egy másik neves matematikussal is büszkélkedhet Solymár. Mosonyi Milán nemrég tért vissza Magyarországra, hogy a...

Exkluzív: Solymári lány a török puccs közepén

Hihetetlen, de egy solymári lány testközelben élte át a törökországi puccsot. Kovács Dalma 21 éves, jelenleg Ankarában él, másodéves újságírás szakos hallgatóként. Cikkei a Türkinfón...

Ugron András: “Nem maradtam szűk pátriámban”

A városgazdász, építész, településfejlesztéssel foglalkozó nyugdíjas szakember – Ugron András – sok mindent tett Solymárét. A községi cserkészcsapat megalapítója ugyan már jó ideje visszavonult...

Legfrissebb hireink

Kiemelt hireink

A solymári polgárőrség és tűzoltóság télen is a lakosságért

Polgárőr kollégáink a hideg, csúszós időjárás beköszöntével megerősített járőrszolgálatot látnak el. Feladatuk többek között az utak síkosságának felmérése, a közterületek ellenőrzése, valamint az ingatlanok figyelése....