A szombati Chili Fesztivál részletes programja

4349
A felvétel a tavalyi fesztiválon készült (Fotó: Saskői Éva)

Szeptember 3-án, ötödszörre vár izzasztó szombat a Solymári Chili Fesztivál látogatóira. Délután kettőtől éjfélig chilitermelők és -pusztítók könnyezhetnek majd a változatos programokon.

A Bajcsy utcában – 14–20 óráig – az iskola „B” épülete előtt rendezik a főzőversenyt, és itt lehet majd az ételeket megkóstolni, hogy kiderüljön, a benevezett kilenc csapat közül ki főzte idén a legjobbat. A csapatokról és a készülő ínyencségekről holnap megjelenő írásunkban olvashatnak részletes beszámolót.
A főzősátrak mellett, a civil soron szórakoztató játékok sokasága várja, hogy kipróbálja őket az arra járó. Fél háromkor pedig a Bergländer Buam zenekar tart egy félórás térzenét.

A művelődési ház nagytermében 14–21 óráig üzemel majd a chili csere-bere vásárcsarnok, a színpadon pedig a chili szépségverseny indulóiban lehet gyönyörködni és szavazni este 6 óráig.

15.15-kor kezdődik Chili Akadémia a művelődési ház kistermében. Itt Dr. Salamon Pál a gödöllői NAIK Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézet nyugalmazott tudományos munkatársa tart előadása „A paprika (Capsicum) vírusfogékonyságáról különös tekintettel a Superhot Chilikre” címmel.

A szabadtéri színpad programja:
15.00 Az első Hun Hot verseny eredményhirdetése
15.15 Danny mesél – gyerek műsor
16.00 A második Chili Challenge (erős evő) verseny
16. 45 Djüm Djüm Koncert
18.15 Kiemelt támogató díj átadása, a chili TOTÓ és a szépségverseny eredményhirdetés
18.40 Die Bergländer Buam koncert
19.15 Varga János Project és Hornyák Péter koncert
20.45 Lovagavatás, a főzőverseny eredményhirdetése
21.30 Spencer Hill Magic Band koncert

14–24 óráig étel és ital büfé is várja a látogatókat.