Bemutatkozik Dali Emese, az iskola új igazgató-helyettese

3920

Illésné Kobolák Judit nyugdíjba vonulása (vele készült interjúnkat rövidesen olvashatják) után, szeptembertől Dali Emese lett az iskola új alsós igazgató-helyettese. Következzen bemutatkozó interjúnk!

Mióta dolgozik Solymáron?

A főiskola elvégzése után három évvel, 2004-ben kerültem Solymárra napközis nevelőként. Kollégáim hamar befogadtak, sokat tanulhattam tőlük. Később osztályfőnök lettem és besegítettem az angol nyelv oktatásába is. Az elmúlt 12 évben iskolánk minden területét részletesen megismertem, kellő rálátásom van a szakmai munka múltjára és jelenére.

Frissen kinevezett igazgató-helyettesként milyen céljai vannak?

Az alsós közösség munkaszenvedélye, gyermekek iránti maximális elköteleződése példaértékű számomra. Köszönettel tartozom kollégáimnak, hogy megtiszteltek bizalmukkal és betölthetem az igazgatóhelyettesi posztot. Szívügyem az iskola, és tudom, hogy egy ilyen jó közösséggel együttműködve, együtt munkálkodva lehet sikereket elérni. Kollégáimmal eddig is szoros munkakapcsolatot ápoltam, szakmailag is jól tudtam mindenkivel együttműködni. Célom a jövőben ezt megtartani, és mint vezető még hatékonyabbá tenni. Hangsúlyt fektetek a tehetséggondozásra. Szakmai munkánk megújulása érdekében a továbbképzés lehetőségei mellett az egymástól való tanulásnak is igyekszem teret adni. Kiemelten fontosnak tartom a község többi intézményével való szoros kapcsolattartást, valamint a szülők bevonását az iskolai életbe. Továbbá az alsó és a felső tagozat közötti kapcsolat erősítését, a negyedik és ötödik évfolyam közötti átmenet megkönnyítését.

Nemrég egy ösztöndíjnak köszönhetően részt vett egy angliai kurzuson. Hogyan tudja itthon kamatoztatni a megszerzett tudást?

A 2015/2016-os tanévben az angol nyelvi munkaközösség négy tagja – köztük én is – az Erasmus+ KA 1 mobilitási projektjének nyerteseként angliai kurzusokon vehetett részt. Jómagam Oxfordban végeztem el egy kéthetes kurzust. Ennek során megismerhettem, hogyan lehet a digitális eszközök használatának segítségével nyelvtanítási módszereinket megújítani, a 21. században is a gyermekeket a nyelvtanulás iránt elkötelezetté, motiválttá tenni. A későbbiekben szeretném a kollégáimat is megismertetni ezekkel a lehetőségekkel. Bár digitális eszközparkunk messze elmarad a szigetországétól, de igyekszem megkeresni a lehetőséget arra, hogy a meglévő folyamatosan bővüljön, megújuljon. Iskolánk alsó tagozatán fontos helyet tölt be hagyományaink ápolása, a német nemzetiségi hagyományok mellett szerepet kapnak az angol, a napközis, a környezetvédelmi, művészeti projektek is. Ezt a sokoldalúságot, színességet szeretném, ha továbbra is közös munkával megőriznénk.

És két személyesebb kérdés. Mit csinál szívesen a szabadidejében? Hogyan kapcsolódik ki?

Szabadidőmben szeretek a szabadban lenni, kirándulni, kertészkedni, a kutyámmal barangolni vagy éppen kerékpározni. Szívesen olvasok, bár, legnagyobb bánatomra nincs ár annyi időm, mint szeretném. Szeretem az amerikai irodalmat (Hemingway, Jack London). A magyar irodalomból pedig szívesen válogatok az erdélyi írók – Tamási Áron, Kányádi Sándor és Wass Albert – műveiből.

Névjegy

Dali Emese Katalin 37 éves, egyedülálló. Marosvásárhelyen született, 10 éves kora óta Dorogon él. 2001-ben Esztergomban végzett tanító -és informatika szakon, majd 2008-ban szerzett másoddiplomát angol nyelv- és irodalomtanárként a Kodolányi János Főiskolán. 2016-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen mentortanári szakvizsgát is szerzett. Szeptemberben kezdi a közoktatási-vezető szakot.