Idén is sokszínű program várja a résztvevőket a székelyföldi verstáborban

1260
Ferencz Csaba polgármester köszöntötte a verstáborozókat

A székelyföldi verstábornak idén negyven résztvevője van. A helyieken kívül Kárpátaljáról, a Vajdaságból és a Felvidékről is érkeztek Csomortánba. Mindannyian középiskolás szavalóverseny-győztesek, a nyereményük pedig a verstáborban való részvétel – nyilatkozta a Hargita népének Ferencz Csaba, Csíkpálfalva község polgármestere, a tábor egyik főszervezője.

Múlt szombaton kezdődött és július 31-én ér véget a verstábor partnertelepülésünkön, melynek idei témája az 1956-os forradalom és szabadságharc. Hétfőn Wittner Mária, a forradalom résztvevője tartott előadást a szovjetek elleni felkelésről. Kedd este a Codex régizene-együttes lépett fel, szerdán Dezső Tibor református lelkész tartott előadást Táncbeszéd, beszédes tánc címmel, ezt táncház követte.
Mára ismét zenés programmal csalogatnak, a Misztrál együttes VersHúron 1956 című előadása zajlik, pénteken Trianonra emlékeznek a résztvevők, szombaton pedig gálaműsorral zárják a tábort.
A napközbeni, kizárólag a versmondó diákoknak szóló programok is számos érdekességet nyújtanak. Kubik Anna és Rubold Ödön színművészek a tábor kezdete óta szakértőkként vannak jelen, versmondási, előadói technikákat tanítanak a diákoknak. Ezek mellett beszédtechnikát, éneket és néptáncot is tanulnak, az utóbbiakat a Solymárról érkezett Lőrincz Beáta és Varga Zoltán vezetésével.
A szombati ünnepélyes megnyitón a Székelyföldi Verstábor megálmodójára, az idén elhunyt Varga Sándor újságíróra emlékeztek. Ekkor jelentették be a szervezők, hogy a továbbiakban Varga Sándor Székelyföldi Verstábor néven szervezik meg a rendezvényt.

Forrás: Hargita népe