Rajzpályázat a szüret jegyében
A Földművelésügyi Minisztérium rajzpályázatot hirdet általános iskolások számára a szürettel kapcsolatos élményeik, elképzeléseik megörökítésére.
A szüreti időszak alkalmat ad arra, hogy gyönyörködjünk természeti szépségeinkben: a...
„Olyan arcképeket akartam készíteni, melyek örök időkre szólnak”
A 750 éves jubileum alkalmából öt, a község díszpolgárait ábrázoló portréval is gazdagodott Solymár, melyek néhány hete a polgármesteri hivatal tanácstermében tekinthetők meg. Alkotójukkal,...
Kevesebb az ittas vezető!
A tavalyi és a két évvel ezelőtti adatokhoz képest idén, az első nyolc hónapban továbbra is javuló tendencia figyelhető meg a közúti közlekedési balesetben...
Nemzeti Vágta – „Évezredek energiája éled újjá”
A Hősök emlékkövének megkoszorúzásával, a versenyző 71 település lovasának ünnepélyes fogadalomtételével és történelmi lovas felvonulással megkezdődött a 9. Nemzeti Vágta, a Hősök tere körül...
Amikor 30 teátrum alkot közel ezer fős társulatot
Ma van a Színházak éjszakája. Harminc budapesti teátrum több mint kétszáz rendhagyó programmal várja az érdeklődőket betekintést engedve a színház világába.
Az ötödik alkalommal megvalósuló...
Wüstenrot másik ajándéka
A búcsúra érkező wüstenroti delegáció a tűzoltóautó mellett egy másik ajándékot is hozott településünk első írásos említésének 750. évfordulójára. Kurt Braun amatőr szobrász alkotását...
A máskor nem látogatható helyszínek hétvégéje
Szeptember 17-18-án, olyan intézmények nyitják meg kapuikat, melyek a nyilvánosság elől egész évben rejtve vannak, olyan raktárak mélyére kukkanthatnak be a látogatók, ahova földi...
Segítőkutya bemutató a művelődési házban
A Kalandgyár következő programja különleges élményt kínál a gyerekeknek, hiszen a kutyákat nem csak megsimogathatják, hanem együtt játszhatnak velük. Megtapasztalhatják, milyen az együttműködés egy...
Több véradóra számítottak
Búcsúvasárnap ismét véradást tartottak az iskolában. Ennek mérlege:
Összesen 31-e jelentek meg, ebből 20-an adhattak vért a szűrés után. A megjelentekből mindössze 16 volt solymári...
Postán jönnek majd a tudnivalók a „mini népszámlálásról”
Mintavételes népesség-összeírásra – mikrocenzusra – kerül sor 2016. október 1. és november 8. között. Az összeírást az ország 2148 településén, mintegy 440 ezer címen végezik el, köztük Solymáron is. A magyar háztartások 10...

































