Megnyitott a felújított solymári könyvtár

37

Szeptember 26-ától ismét látogatható a solymári könyvtár az Apáczai Csere János Művelődési Házban. A könyvtár május végétől a vizesedést elhárító munkálatok miatt zárva tartott, szeptember elején kezdődhetett meg a visszaköltözés és a több ezer kötet visszapakolása a – padlófűtéssel, hőszigeteléssel és kisebb mértékű tetőjavítással is megtámogatott – könyvtárhelyiségbe.

Az újranyitást szeptember 26-án egész napos programsorozattal ünnepelték. Délelőtt 10 órától a DIA-MÓKA Mesevár programján Könyves Kata várta diafilmvetítéssel az óvodásokat és kisiskolásokat, majd 11 órakor hivatalosan is megnyílt a felújított könyvtár: dr. Zlinszky Péter polgármester beszéde után a solymári Szabó Péter Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész által vezetett Sinfonietta Pannonica adta elő Wolfgang Amadeus Mozart G-dúr szerenádját (Kis éji zene).

A nap további eseménye Fabricius Anna fotóművész Tigris című kiállításának megnyitója volt. A solymári, Kassák-díjas alkotó fotósorozata a női szerepeket és az anyaság kérdéseit vizsgálja.

A program délután könyvklubbal folytatódott: Kiser Anna vezetésével első alkalommal Han Kang Görög leckék című regényéről beszélgettek az érdeklődők.

Az újranyitás alkalmából 12 és 16 óra között rendkívüli nyitvatartással már az új könyvtárosok, Tóth Daniella, Tóth Mariann és dr. Tóth Elek is munkába álltak, így az olvasók ismét birtokba vehették az intézményt.

Fotó: Isza Ferenc

Solymár online