Pár szó a kerekhegyi utakról és azok felújításáról

21

Aki járt már az elmúlt években a Kerekhegyen, az bizonyára tapasztalta, hogy míg a házak sorra épülnek a területen, addig az utak minősége megmaradt olyannak, amilyen egy félreeső üdülőövezet útjainak minősége szokott lenni: nagyrészt földutak, murvás utak, kisebb-nagyobb kátyúkkal; ha van aszfaltburkolat, azon is több a (néha tankcsapda méretű) lyuk, mint az aszfalt.

Ha egy külterületi, ritkán látogatott szőlőhegyről lenne szó, nyilván nem várna mást az ember, azonban a Kerekhegy egy dinamikusan fejlődő településrésze a nagyközségnek, ahová a BKK kék busza (és tavaly óta az önkormányzat által működtetett kisbusz) is feljár. Ezért már jó pár éve időszerűvé vált a kerekhegyi utak felújítása, az előző önkormányzat tervet is készíttetett a legforgalmasabb gyűjtőút, a Budai Nagy Antal utca felújítására, azonban forrás nemigen akadt hozzá.

Épp ezért, amikor a tavalyi év folyamán megnyílt egy pályázati ablak, amely csak harminc napig volt elérhető, a jelenlegi önkormányzat rohamtempóban jelentkezett rá: mivel a tervek már készen voltak a Budai Nagy Antal utcához, ezért a határidő szűkössége miatt ennek az útnak a felújítását célozták meg a pályázati anyagban.
A forrás végül nem ebből a pályázatból, hanem közvetlenül a minisztériumtól érkezett meg. A műfüves focipályára kapott cca. 200 millió forint támogatást egészítette ki belterületi útfejlesztésre további 217 millió Ft-tal az egykori Közlekedési és Területfejlesztési Minisztérium.

A nyár folyamán megkezdődhettek a munkálatok, amelyekről Lazri Nordin, az önkormányzat műszaki projektvezetője a Pilis TV riportjában beszélt részletesen. Szerencsére a számok úgy alakultak, hogy az útfelújításra szánt bruttó 217 millió forintból megmaradt némi pénz: a maradvány nettó 40 millió Ft + 2 millió Ft – ebből az önkormányzat döntése alapján a Budai Nagy Antal és a Vörösmarty utca közti négy összekötő utcát újítják fel.

Ezen projektek feltételes közbeszerzési eljárásának első szakasza, azaz a beérkezett árajánlatok pénzügyi és szakmai vizsgálata lezárult, ám a projekt nyertesét még nem hirdette ki az önkormányzat.

Ha a minisztérium is hozzájárul a többlet műszaki tartalom megvalósításához, akkor a kivitelezési munkákat a vállalkozási szerződés aláírása, illetve a munkaterület átadása után kezdheti meg a nyertes cég – előreláthatólag a Budai Nagy Antal utca felújítása után. A szóban forgó négy terület (név szerint a Berzsenyi utca, a dr. Pávai-Vajna Ferenc utca, a dr. Tarpay utca és a Herberth János utca) felújítása épp kijönne a keretmaradékból, és így nem kellene ezt az összeget visszafizetni az államnak.

Felmerülhet a kérdés, hogy az említett kb. 40 millió forintból miért nem a nagyobb forgalmú Vörösmarty utcát újítja fel az önkormányzat. Dr. Zlinszky Péter polgármester elmondása szerint az előzetes becslések alapján a Vörösmarty utca felújítása a legoptimistább számolások szerint is minimum 200 millió forintba kerülne, tehát az önkormányzatnak még 160 millió forintot kellett volna hozzáadnia a költségekhez, de ekkora összeg jelenleg nem áll rendelkezésre.

Természetesen tervben van, hogy a Kerekhegy többi utcája is megújuljon, ehhez viszont további pályázati források elnyerése szükséges, amelyeket folyamatosan figyelnek az önkormányzat munkatársai.

Solymár online