Az idén megépülhet a Mészégető utca

682
Fotó: Olasz- Hartyányi Nikoletta

Feltételes közbeszerzést írt ki a képviselő-testület a Mészégető utca megépítésére. Az önkormányzat úgy döntött, hogy pályázati pénz híján saját forrásból építi meg az utcát.

Solymár korábban több alkalommal pályázott a Mészégető utca felújítására – sikertelenül. Legutóbb tavaly márciusban indult a település a Nemzetgazdasági Minisztérium önkormányzati tulajdonú belterületi utak fejlesztésére kiírt pályázatán, de ez sem nyert támogatást. Mivel a Mészégető utca mint a Hutweide településrész gyűjtőútja fontos és forgalmas útvonal, megépítése már nehezen halasztható. Ezért az április végi képviselő-testületi ülésen az az egyhangú döntés született, hogy – amennyiben sikerül megfelelő áron kivitelezőt találni és a telekeladások sikeresek lesznek, tehát a pénzforrás is rendelkezésre áll – ebben az évben megépíthetik az utcát.

Az önkormányzat öt cégtől kért be árajánlatot a kivitelezésre feltételes közbeszerzési eljárás keretében. Ez azt jelenti, hogy akkor lép életbe a megállapodás a nyertes kivitelezővel, ha a forrás rendelkezésre áll. Ehhez még várja az önkormányzat az eladásra meghirdetett györgyhegyi, önkormányzati tulajdonú telkek árát. Az eljárást azonban már most elindították, hogy ez később ne legyen akadálya a munkakezdésnek.

Az építési és a vízjogi engedélyek már rendelkezésre állnak, így ha befolyik a hiányzó összeg, júliusban megkezdődhet az útépítés.

KBH – solymáronline