A magyar kultúra napján kiállítás nyílt az Apáczaiban

1693

2019-ben is méltó programmal ünnepelhették a solymári polgárok a Himnusz születésnapjához igazított eseményt.Az Apáczai Csere János Művelődési Ház hagyományos ünnepi kiállítását Lőrincz Beáta, Solymár Nagyközség Közművelődési Bizottságának elnöke nyitotta. Köszöntőjében személyes kötődését is megemlítette a tűzzománc technikájához, hiszen képzőművész édesapja is a műfaj jeles képviselője.

A kiállító Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület részéről a zománcművészeti csoport vezetője, Rácz Gábor tűzzománcművész nyitotta meg a tizenhárom művész alkotásaiból rendezett tárlatot. A Tűzben születés II. című tárlat változatos, gazdag, különböző személyeségi jegyeket magukon viselő alkotásai komoly ipari háttérsegítséggel születhettek meg – tudhattuk meg a megnyitóbeszédből. A Kárpát-medence különböző településein alkotó művészek ezeket a műveket egy helyszínen alkották, fontosnak tartva a közösség erősítését helyi és egyetemes értelemben is. A műveket a művészcsoport csoport tagja, Hernádi Paula válogatása alapján rendezték.

BG