Jézuska kisbáránya béget a solymári betlehemben

1108

A Templom téren járva olykor hangos bégetésre kapják fel a fejüket a járókelők. Beköltöztek ugyanis a sekrestyésház udvarán lévő betlehembe az állatok: két újszülött kisbárány az anyjukkal és két póni. Ők várják idén a szent családdal és a három királyokkal együtt a kis Jézus megszületését.

IMG_20181216_1652523.jpg

A Solymáriak Baráti Köre néhány kulisszatitkot is elárult a solymáronline-nak. A betlehemi jelenet szobrait a Kör tagjai készítették és solymáriakkal készíttették az évek során, több ütemben. A munkálatok java felajánlás volt.
Először Mária és József szobra került a betlehemi istállóba, később a három király, legutóbb pedig a kis pásztorfiú készült el. A szobrok acél vázát Viszlai Béla és Földesi János készítették, a kezek, lábak, nyakak mozgathatók. Az alakok fejét és kezét-lábát fából faragta Pál József és Szabó István, a ruhákat Szelicsán Helga készítette. A jászol Tallér János munkája. Az istállót az Iparosegylet újította fel.

IMG_20181216_1717221.jpg

Karácsony előtt immár minden évben kiköltöznek a szobrok a volt sekrestyésház hátuljában kialakított betlehembe. Az állatokat idén Babicsek József adta, a két kisbárány egészen frissen, csak háromnaposan került az istállóba. Simogatni szabad a jószágokat, etetni nem, ellátásukról az Iparosegylet gondoskodik.

IMG_20181216_1719017.jpg

A Solymáriak Baráti Körével az adventi koncert napján is találkozhattunk: nekik köszönhető minden évben a vendéglátás a Templom téren. Az ebből származó bevételt jótékony célokra ajánlják fel. Idén az Ezüstkor Szociális Gondozó Központnak segítenek a gyerekek nyári táboroztatásában, a bevétel egy részéből pedig a templom tervezett rekonstrukciójához járulnak hozzá.

SÁ – solymáronline