Önbizalomnövelő beavatkozások
Miközben a szépészeti beavatkozásokat a mai napig hajlamosak vagyunk a túlzott hiúságnak, az idő múlása elleni szánalmas küzdelemnek tartani, kevesebb szó esik a kezelések...
Csenger-Zalán Zsolt: Büszke vagyok rá, hogy kis csavar vagyok a gépezetben…
„Nagy öröm, hogy ilyen sokan eljöttek, hogy érdekli az embereket mi történik az országban, merre is haladunk” – köszöntötte a megjelenteket Csenger-Zalán Zsolt, a...
Nyílt nap az iskolában: Vannak még nyitott kérdések
Kik lesznek az elsős tanító nénik? Hányan tanítanak majd osztályonként? Hány új embert kell majd megismerniük az elsősöknek? Hogyan működik a kéttannyelvű program? Ezek...
Történetünk a bronzkortól napjainkig
Solymár első írott emlékének 750. évfordulóját ünnepeljük 2016-ban, a régészeti kutatások azonban azt bizonyítják, hogy a település területén már sokkal korábban éltek emberek. Ezt...
„A búcsú rendkívül fájdalmas volt, de magyar vagyok” – a...
Gróf Nádasdy Borbála író lesz a könyvtár vendége február 19-én, pénteken 18 órától. A program dedikálással zárul, s arra is lesz lehetőség, hogy az...
Aranysakál a Buda környéki erdőkben
A Buda környéki erdőkben néhány évvel ezelőtt találkoztak először magányos aranysakálokkal a természetvédők, mára azonban bizonyos lett, hogy az őshonos állatfaj ismét stabilan jelen...
Fókuszban Varga Zoltán és Horváth Zsófia
Varga Zoltán – a solymári Cédrus Táncegyüttes művészeti vezetője – és Horváth Zsófia koreográfiáiból láthat válogatást, aki felkeresi a Hagyományok Háza színháztermét, március 12-én...
Új közösségi tér van alakulóban
A Bauernhaus-Solymár külső és belső munkálatai egyre több, a ház előtt elsétáló embert késztetnek megállásra, és a kíváncsiságtól hajtva egyre többen be is jönnek...
Az idei Terézanyu pályázat témája: a nő és a szabadidő
Minimális időt fordítanak magukra a magyar nők, és a fontossági sorrend legvégén sem lehet más, mint saját maguk. Ezt derült ki a Nőnek lenni...
Nemzetiségi tanösvény Pilisszentivánon
Jól haladnak a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata tanösvény-projektjei – adta hírül a zentrum.hu. A Német Szövetségi Belügyminisztérium támogatásával két német nemzetiségi faluban –Sombereken és...
























