A héten indul a Millenáris parkban a mélygarázs építése és a tervek szerint jövő év végére elkészül a területét és funkcióit illetően is kibővült Millenáris park – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
„Ha minden a tervek szerint alakul, jövő év végére elkészül a park is, és 2019 tavaszán már zöld lombos fák között sétálva gyönyörködhetünk a megújult, területét és funkcióit illetően is kibővült Millenáris parkban” – fogalmazott Varga Mihály.
A miniszter kiemelte, hogy csaknem 2,5 hektáros területével hosszú idő után ez lesz első új létesítésű, hatalmas aktív zöldfelülettel rendelkező park a főváros szívében. Több mint 300 előnevelt lombos fa, kiterjedt gyepszőnyeg, jelentős vízfelület, kávézó, modern gyerekjátszótér és egy különleges zöldfal-installáció várja a látogatókat. A Fény utca forgalma a föld alá kerül, így az új park egységes egészet alkot majd az addig szintén megújuló régi Millenárissal.
A parkban látványos újdonság lesz a hatalmas zöld növényfal. A növénytartókat egy 20 méter magas és csaknem 100 méter hosszú acélszerkezeten helyezik el, ezt fogják beborítani – idővel összefüggő zöld felületet képezve – a kúszónövények. A levegő szabadon áramolhat a növények és a vastraverzek között, tehát csak látványában lesz falszerű. A szomszédos bevásárlóközpont hátsó, a Margit körútra merőleges falával párhuzamosan elhelyezett, a park aktív zöldfelületét jelentősen növelő installáció a tervezők szerint egyedülálló háromdimenziós zöldélményt nyújt majd. A tartószerkezet egyes szintjein acélhálóval és korlátokkal védett gyalogos járdákon lehet végigsétálni, innen egyfajta kilátóként lehet majd végigtekinteni a parkon és közvetlen környezetén – beszélt a részletekről Varga Mihály.
A park éjszaka zárva tart majd, de a Lövőház utca és a Kis Rókus utca közötti gyalogosforgalom zavartalan lesz egy felszín alatti átjárónak köszönhetően. Varga Mihály tájékoztatott arról is, hogy a park felszíne alatt 500 férőhelyes, kétszintes mélygarázs épül, amely érezhetően enyhíti a környék parkolási gondjait. Autóval behajtani a Kis Rókus utca felől lehet majd, és két kihajtó lesz: az egyik a Margit körútra, a másik pedig a Kis Rókus utcára nyílik, a gyalogosok számára a park területén elhelyezett lépcsőházak és liftek kötik össze a mélygarázst a felszínnel.
Elmondta, hogy a projekt korszerű, környezettudatos megoldások tekintetében példamutató. A csapadékvíz egy részét összegyűjtik és locsolásra használják majd, a park építményei zöldtetős megoldásúak, számos helyen napelemeket helyeznek el, de ezen túl az elektromos hajtású autók elterjesztését szolgáló e-mobilitás programnak az egyik központja is az új Millenáris parkban lesz. A mélygarázsban 12 töltő várja majd az elektromos autót használókat és a tervek szerint helyet kap egy e-mobilitást népszerűsítő információs központ is.
A miniszter kitért arra is, hogy a régi Millenáris park az utóbbi időben elhanyagolt benyomást keltett, de a korábban elmaradt alapvető karbantartási munkálatai már befejeződtek, és elvégezték a legsürgetőbb javításokat a Zöld Péter játszótéren is, amelyet egyébként hamarosan felújítanak. A Millenáris teljes revitalizációja a nyár folyamán kezdődik, amely kiterjed a zöldfelületekre is. Az épületek műszaki, energetikai korszerűsítését követően komplex felújításra kerülnek. A Millenáris park továbbra is multifunkcionális rendezvényhelyszín lesz és a tervek szerint egy innovációs vállalkozói központ is helyet kap az egyik épületben.
(Forrás: NGM, MTI)


















