Kialakult az egykori solymári bányaterületen megmaradó tó medre – amelyben az aszályos nyár ellenére jelenleg is bőséggel van víz. Az önkormányzat és a bányaterület tulajdonosa között 2025-ben kötött rekultivációs megállapodás részeként mintegy 3200 négyzetméteres (legmélyebb pontján 4 méteres) vízfelület maradt meg, amelyet a tervek szerint a későbbiekben rendezett, természetközeli közösségi tér vesz majd körül.
A terület rekultivációja a korábbi bányászati tevékenység nyomainak felszámolását és az eredeti terepviszonyok helyreállítását is jelenti. A munkálatok jelenlegi szakaszában a tómeder és környezete kapta a főszerepet. A medret idén alakították ki, melyet egy árapasztó árok köt össze a Paprikás-patakkal. A tó vízutánpótlását túlnyomó részben a lehulló csapadék, kisebb részben a talajvíz biztosítja. Ennek érdekében a környező terepet úgy kell kialakítani, hogy a lehulló csapadék és a szivárgó vizek befogadója a tó legyen. Az árapasztó árok biztosítja, hogy a tó vízszintje egy tervezett maximumnál ne emelkedjen magasabbra.
A következő lépés a növénytelepítés és a parkosítás lesz – ennek részeként a tó élővilágát vízinövények telepítésével is segítik.
Bár a tó környezetének végleges rendezése még hátravan, a vízimadarak már felfedezték maguknak a területet. A tóhoz jellemzően kacsák érkeznek, vagyis a természetes élővilág megjelenése már a parkosítás előtt megkezdődött. A későbbiekben halakat is telepítenek majd a tóba, de nem horgászati célból, hanem a kialakuló vízi ökoszisztéma részeként.
A bányaterület tulajdonosa és a rekultiváció kivitelezője, a TAVIMSZ Kft. vállalásai között szerepel a terület tájépítészeti rendezése is. A tó körül sétálásra alkalmas, szórt burkolatú út, padok és rendezett zöldfelület kialakítását tervezik, a terület pedig két irányból is megközelíthető lesz. A fejlesztés elkészülte után a tó és környezete az önkormányzat kezelésébe kerül.
Mi került a rekultivációs területre?
A rekultiváció során kizárólag inert, szennyeződésmentes
anyagként minősített föld kerülhet a területre. A TAVIMSZ Kft. tájékoztatása szerint a beszállított földet folyamatosan ellenőrizték: a szállítmányokat dokumentálták, szemrevételezték, a beépítés előtt pedig bevizsgáltatták.
A cég képviselője kitért arra a közelmúltban nyilvánosságot kapott ügyre is, amelyben egy Budapest II. kerületi, korábbi katonai temető területéről kitermelt földben emberi maradványokat találtak. A 24.hu augusztusi cikke szerint az érintett területről származó föld egy része ugyanis Solymárra is eljutott.
A TAVIMSZ szerint a cikkben említett anyagot is különös gondossággal ellenőrizték, és az emberi maradványokat tartalmazó földet nem engedték be a rekultivációs területre. A cég tájékoztatása szerint ugyanis valóban előfordult, amikor a beszállított anyagban a föld kategóriájába nem tartozó anyagot találtak – de az ilyen szállítmányt visszafordították.
A cég állítása szerint tehát emberi maradványokat tartalmazó anyag nem került sem a solymári tómederbe, sem a rekultivált területre. Az érintett budai területről pedig jelenleg már nem szállítanak földet a solymári rekultivációhoz.
A tómeder és környéke egyébként már most látványos, de a környezet végleges kialakításáig továbbra is munkaterület, azaz nem látogatható – ám a fejlesztés végén a korábbi bányaterület egy része nem egyszerűen rekultivált területként, hanem egy új, természetközeli solymári közösségi térként születhet újjá.
Solymár online


























