Ha október 8., akkor ismét papírgyűjtés!
Dali Emese Katalin, az iskola alsós igazgató-helyettesének írását adjuk most közre.
„Iskolánkban kiemelten dolgozunk azon, hogy tanulóinkból környezettudatos felnőttek váljanak. Fontos, hogy a fiatalok kellő...
Mi épül az Auchan mellett?
Új szakaszába lépett a solymári Auchan áruház bővítése. A beruházó ugyan megkérte a felmentést az úgynevezett plázastop alól, de még nem született döntés a...
Nem kapott építési engedélyt az M0 autóút
Budapest Főváros Kormányhivatala határozatot hozott, amelyben nem adta meg a Nemzzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) részére az építési engedélyt az M0 autóút északi szektor...
Jövő év végére kell elkészülni az M0-s északi szakaszának előkészítésével, tervezésével
Tegnap megjelent a Magyar Közlönyben a kormányhatározat Magyarország rövid- és középtávú közútfejlesztéseinek 2022-ig történő megvalósításához szükséges feltételek biztosításáról.
A mellékletek között olvashatjuk a megvalósítások tervezett...
Augusztus 20-ától elindul a Volánbusz pilisi körjárata
Solymár Templom térről Volán járattal érhető el nemsokára a solymári és a vörösvári vasútállomás, de Szentiván és Pilisszántó is. 2020. augusztus 20-ától...
Drámai felhívás Berezvai Marcell gyógyulásért!
A fiatal zenész felesége drámai hangú Facebook-posztjában kér segítséget Berezvai Marcell kínai gyógykezeléséért. A felhívás itt olvasható!
„Marcell apukája találta egy tévéadásban a kínai intézményt, ahol...
Solymári Búcsú 2016. – Programok
Idén is az elmúlt évek hagyományai szerint rendezik meg a solymári búcsút. Változás csupán abban lesz, hogy a programokban gazdag hétvége ezúttal a 750....
Az Auchanig megy hétfőtől a kisbusz
Március 19-től az Auchan áruházig közlekedik az önkormányzati kisbusz. Hétfőtől az útvonal:
Mészégető és Homok utcák kereszteződése
Cseresznye utca
Árok utca
Majthényi Károly utca
...
Kitüntetést kapott a Solymári körzeti megbízott
Apáti Szabolcs rendőr főtörzsőrmester az extrém időjárási körülmények között teljesített kiemelkedő szolgálatellátásért és helytállásért elismerésben részesült, amelyet Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány adott...
Kalandregényt írt a rendőr őrnagy
Solymáron 22 éve úgy ismerik, mint a művelődési ház karateoktatóját, azt már kevesebben tudják, hogy a 43 éves rendőr őrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem...