Milbich Edittel készült cikkünkben, melyben a korszerű nyelvtanítás gyakorlatáról írtunk, szó esett Marlokné Cservenyi Magdolnáról, a program solymári előfutáráról. Az ő megszólalása nélkül nem lenne teljes ez a témakör.
Arra kértük, elevenítse fel ezzel kapcsolatos élményeit, tapasztalatait.
„Magam alakítottam ki a tananyagot”
„Köszönöm a megtisztelő megszólítást, és Edit részéről a nyelvtanítási módszerem említését. 40 évig tanítottam különböző szinteken német nyelvet és történelmet. Mindig fontos volt számomra, hogy pozitív élményekkel kötődjenek tanulóim a tantárgyhoz. Nem volt egyszerű az általános iskolában német nyelvet és német nyelven a környezetet, népismeretet, történelmet megismertetni a gyerekekkel. Alsós és felsős osztályokat tanítottam párhuzamosan évtizedekig, amíg az egyik épületből átértem a másikba, rá kellett hangolódnom a kisiskolás kor sajátosságai után a kamaszkorra. Nem voltak megfelelő könyveink a német nyelven tanított tantárgyakhoz, magam alakítottam ki a tananyagot a követelményeknek megfelelően. Büszke vagyok arra, hogy a kéttannyelvű program megvalósítói között szerepelhetek, más nagyszerű kollégáim mellett. A program legfontosabb eleme az volt, hogy a tanulót minél intenzívebb nyelvi környezetbe helyezzük, ahol bővül nyelvtudása és kénytelen használni a német nyelvet.”
„Az órák vidámak és hangulatosak voltak”
„Talán a legnehezebb feladat az elsősök tanítása, elvarázsolása volt. Akkoriban nem volt kötelező a csoportbontás. Így 28, 32 sőt volt év, hogy 36 kis elsőst kellett megnyerni a német nyelv szeretetére. A gyerekek legfőbb gondja Magyarországon az, hogy az óvodából az iskolába történő átmenet módszertanilag nincs igazán megalkotva. Belépve az iskolába többnyire 5×45 percig csendben, figyelve a padban kell ülni! Hiányzik nekik a szabad mozgás, a futkosás, a beszélgetés. Ezt megérezve, tapasztalva a német órák mindig vidámak és hangulatosak voltak. Nagyon fontos volt számomra, hogy a nemzetiségi nyelv is már elsőtől kezdve végig jelen legyen az oktatásban, így az órák mindig mondókával, énekkel, kiszámolóval indultak, a feladatokat sok-sok játékkal tűzdeltem. Ha már nagyon fáradtak voltak a szellemi tevékenységre, tánccal, körjátékkal és egyéb módszerekkel próbáltam pihentetni őket. A könyvbe rajzolt Hampelmann pálcikaember jelezte mindig, hol járunk, mit tanulunk. Nem volt kötelező házi feladat, de aki kicsit gyakorolt otthon, másnap sok különleges virágot kapott, 10 virágért pedig jutalom járt. A siker vonzó volt és motiválta a gyerekeket. Biztos vagyok benne, hogy a tanító néniknek nem mondok újat, talán csak annyit, hogy az órán minden német nyelven folyt. A szünetben a gyerekekhez csak németül szóltam, és ők is megpróbálták problémájukat németül megfogalmazni. Nagyon sok bábot, tárgyat használtam a nyelvoktatásra, kisgyermekkorban fontos az érzékszervek bevonása az oktatási folyamatba.”
Feláldozta a tévézést – nem bánta meg
„Azt is tudni kell, hogy egy jó óra megtartásához sok előkészület tartozik, és én egy tervező típus voltam. Mindig, minden órámra felkészültem, tudtam, honnan hová szeretnék elérni. Ez persze sok időt igénylő tevékenység, amit az ember a családjától von el. Saját döntésem alapján a televíziózást hagytam ki és nem bántam meg, hiszen a német órát szerető gyerekek sokasága, a kéttannyelvű osztályokba járt tanulók sikerei – akik a mai napig is megköszönik, hogy ebben az oktatási formában tanulhattak – mindent kárpótoltak.
Mindent összevetve nagyon szerettem tanítani.”
