Túl a péntek 13-i (kinek szerencsés, kinek boszorkányos) Luca napján, most advent harmadik vasárnapjának eljövetelére készülünk.
Ezüstvasárnap annak az örömnek a rendelt ideje van, amely Szűz Mária szívét is átjárta, a pásztorokat pedig a betlehemi bölcsőhöz vezette.
Ezt jelképezi az adventi koszorún mind erősebbé váló gyertyák lángja, immár 3 gyertya fénye: kicsi Jézus segíts minket hinni, tűrni, küzdeni…
Medriczky Andor: Karácsonyi pásztorének
Betlehemi kis jászolban
Isten fia jött közénk,
Megváltani minden embert
Gazdagot és a szegényt.
Szeretetet áraszt máris:
Kis kezét nyújtja felénk.
Betlehemi kis jászolhoz
Jöttek szegény pásztorok,
Angyalszózat hívta őket
Az istálló ragyogott.
S hoztak ami tellett tőlük:
Báránykát, juhászbotot.
Később jöttek a királyok
Ajándékkal gazdagon,
Tömjén, mirha és aranykincs
Csillog-villog a napon.
Mert király Ô, a kis Jézus,
Övé minden hatalom.
Most mi jöttünk, hazátlanok,
Legszegényebb hívei,
Vándorúton, kincsek nélkül
Szívünket kiönteni.
Kicsi Jézus segíts minket
Hinni, tűrni, küzdeni…
December 15-én 14 órától mindenképp érdemes kilátogatni a Templom téri adventi vásárba, és a 16 órai adventi hangversenyre.
A következő gyertyagyújtás szintén itt lesz a Templom téren, december 21-én, 18 óra 10 perckor a Solymári Férfikórus zenei közreműködésével.
A művelődési ház és intézményei még a jövőhéten üzemelnek, aztán 2024. december 23. – 2025. január 5. között zárva tartanak. 2025. január 6-án nyitják meg kapuikat a látogatók előtt ismét.
SolymárOnline