Elérkeztünk az év végi önkormányzati döntésekhez, így utoljára a RUMedia.hu Kft. összefoglalja Önöknek a képviselőtestület elé terjesztett javaslatokat tömören, világosan és közérthetően.
A mai napon sor kerül az idei költségvetési rendelet VI. módosítására a felügyeleti hatáskörben történt átcsoportosítások okán, külső szakértő bevonása mellett döntenek az Apáczai intézményvezetőjének személyéről, a 120 éves solymári általános iskola anyagi támogatásáról a tervezett rendezvények lebonyolítása érdekében, és elfogadják a körforgalom tervezési feladataiért járó tervezői díjat, mely a kritikus csomópontot nagyobb szegély és burkolat átépítések nélkül, kis sugarú körforgalmi csomópont kialakításával kívánja majd biztonságosabbá tenni.
A mai napon a képviselők döntenek a polgármester és alpolgármester új illetményéről, melynek megemelésére az év végén módosított és 2024. november 29-től hatályos, vonatkozó jogszabálykörnyezet adott lehetőséget.
Az újonnan választott polgármester illetménye eddig bruttó 1 021 380 forint volt, mely mellé havonta az illetményének 15%-ában meghatározott összegű költségtérítésre volt jogosult. A mai döntés értelmében visszamenőleg, 2024. október 1-jétől immár 1 813 680 forintra, illetve havonta az új illetményének 15%-ában meghatározott összegű költségtérítésre jogosult.
Az újonnan választott alpolgármester illetménye eddig bruttó 714 966 forint volt, mely mellé havonta az illetményének 15%-ában meghatározott összegű költségtérítésre volt jogosult. A mai döntés értelmében visszamenőleg, 2024. október 1-jétől immár 1 269 576 forintra, illetve havonta az új illetményének 15%-ában meghatározott összegű költségtérítésre jogosult. A közpénzből finanszírozott önkormányzati vezetők fizetése és egyéb juttatása (ahogy eddig is) közérdekből nyilvános adat.
A napirendek sorában haladva, dicséretes és előremutató Stratégiai és Együttműködési Megállapodást kíván kötni az Önkormányzat Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzatával a jövőre nézve, továbbá a képviselő-testületnek minősített többséggel szavazni szükséges a Pilisi KÖTET társulási megállapodás módsításáról az elnök és alelnök személyében bekövetkezett változás miatt.
A nap zárásaként döntenek a jövő évi szilveszteri tűzijáték sorsáról abban a tekintetben, hogy azt társadalmi vitára bocsátják, és tavasszal fogják ismertetni a társadalmi egyeztetés eredményét, így a solymári tűzijáték sorsát is.
A meghívó szerint végezetül zárt ülés keretein belül megválasztják a Solymári Településüzemeltetési Kft. ügyvezetőjét.
A testületi ülés 2024. december 11-én 16 órakor kezdődik a Nagyteremben.
SolymárOnline