Adventus Domini, készítsük fel lelkünket is az Úr eljövetelére

783
Indul az adventi készülődés
Indul az adventi készülődés

Karácsonyra tiszta otthonnal, finomságoktól roskadó asztallal, ajándékokban gazdag fényűző karácsonyfával várjuk az ünnepet, Jézus Krisztus eljövetelét, vagy egyéb helyeken az angyaljárást.

Idén azonban rövid az adventi időszak, valóban röpke 4 hetünk van az adventi készülődésre, és a 4. gyertya meggyújtása -az Aranyvasárnap- már Karácsony szentestéjére esik.

Ma, advent első vasárnapján, a hit lila gyertyáját gyújtjuk meg először koszorúnkon, és kezdjük meg otthonunk dekorálásán túl, szívünk-lelkünk megtisztítását is. Azt, hogy ez a folyamat valóban eredményes, meghitt és bensőséges legyen bennünk a nagy napra, Jézus eljövetelének ünnepére, számos lelki gyakorlattal segíthetjük mi magunk is.

Mi idén egy-egy ünnepi verssel vagy mesével segítünk Önöknek vasárnaponként hangolódni, készülni az év legfényesebb, legillatosabb, legjobban várt és vágyott ünnepére.

Móra László: Karácsony édes ünnepén

Legyen ma templom minden ember szíve,
Melyben a lélek szárnyat bontogat!
Karácsony édes ünnepén
Legyen imádság minden gondolat.

Legyen ma templom minden ember szíve,
S legyen a templom tiszta, szent fehér.
Karácsony édes ünnepén
Istennek tetsző legyen a kenyér.

Szálljon szívünkbe áldott akarat,
Ez kösse egybe mind a kezeket.
Karácsony édes ünnepén
Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet!

Akinek könnyet osztogat az Élet
És kín a napja, kín az éjjele,
Karácsony édes ünnepén Ne fuss előle! Óh beszélj vele!

Testét takard be s enyhítsd sok sebét!
Óh lásd meg, tudd meg: testvér ő veled.
Karácsony édes ünnepén
A szíved szépül, őt ha öleled.

Az emberszívek örökélő őre
Tegye ma össze mind a kezeket!
Karácsony édes ünnepén
Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!

SolymárOnline