Elkészültek az új Waldorf iskola tervei

1898
Elkészültek az új Waldorf iskola tervei
Illusztráció: Szabad Waldorf Neveléséért Alapítvány (Az új Waldorf iskola látványterve)

A Szabad Waldorf Neveléséért Alapítvány megrendelésében 2022 őszén elindult az új iskolaépület tervezése. A közel 30 év működés alatt az iskola létszáma 340 főre bővült és az általános iskolai oktatás mellett felvetődött a gimnáziumi oktatás elindítása is. A folyamatos igény a bővülésre ösztönzőleg hatott az iskolát működtető Szabad Waldorf Nevelésért Alapítvány kuratóriumára, így 2009-ben megvásárlásra került Solymáron, a „Szarkavár„ szomszédságában, egy új iskolaépület felépítésére alkalmas telket. Az Alapítvány alapítója – Makovecz Imre – által tervezett épület végleges kidolgozására és a helyszínre adaptálására az Emberi Erőforrások Minisztériuma 116.878.000 Ft támogatást nyújtott, így felcsillant a remény az iskola új épület terveinek elkészítésére, melyre a Makona-Triskell konzorcium vállalkozott. 2014-ben a szomszédos telek a Partus Sport egyesület tulajdonába került, és ezen felépült a Fészek Csarnok. Az Egyesület szorosan együttműködik a Szabad Waldorf Alapítvánnyal, nevelési céljaik azonosak, így még komplexebb oktatási cél megvalósítása vált lehetővé.

Az építési engedélyezési tervek leszállítását és elfogadását követően több egyeztetés folyt a helyi Önkormányzattal a tervek véglegesítéséről. Az építési engedély beadása után megszületett a jogerős építési engedély és elkészülhettek a végleges kiviteli tervek.

Az 6.116 m2-es telek méret lehetővé tette a gimnáziumi épület laza elhelyezését. A gimnázium cca. 1.400 m2-es épületében helyett kapott több tanterem, szaktanterem, fejlesztő szobák, étkezde, tálalókonyha és szülői váró is. Az épület íves, pavilonos formája, a nagy folyosók, a fa nyílászárók és a hódfarkú cserépfedés megadják az épület bensőséges hangulatát, melyben a diákok nyugodt és biztonságos környezetben tanulhatnak. Az iskolai testnevelés órák az épület szomszédságában működő Fészek Csarnokban kerülnek megrendezésre. 

Az iskolaépület telepítése és tervezése egyensúlyt teremtett a kötelező tartalmi elemek és a közösség – szülők, tanárok, fenntartó – igényei között, így megvalósulhatott egy mindenki számára elfogadott épületegyüttes. A kivitelezés elindítására az Alapítvány további forrás biztosítását várja. 

D.S.V./Pilishő Kft.