Solymár a vaskorban 1. rész

721
Solymár a vaskorban
Borítókép: Szépsolymár

A Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény és a Szépsolymár közös koprodukciója nemrég debütált a legnagyobb videómegosztó portálon. Az ismeretterjesztő, félórás videó különleges vizuális effektusokkal, 3d-s rekonstrukciókkal avatja be a nézőt nemcsak Solymár, hanem Európa ókori, azon belül is a vaskori múltjába. Ebben a történeti periódusban kezdődik időszámításunk is, vagyis megtudhatjuk, hogy Krisztus születésének ideje táján a mai Solymár helyén milyen állapotok uralkodtak. Persze a helytörténetet ismerők számára nem titok, hogy ekkor a kelták és a rómaiak “írták” itt a történelmet, de a kisfilm nemcsak azoknak nyújt remek időtöltést, akik mindezt eddig is tudták.

A videó az alkotók elmondása szerint egy friss, helytörténeti, identitáserősítő kezdeményezés része, amely éppen azt a célt szolgálja, hogy a helytörténetiséget, a község távoli múltját is népszerűsítse, ezzel erősítse a helyhez való kötődés fontosságának gondolatát. A “Solymár és nagyvilág” című brand-et a Gyűjtemény gondozza, ezidáig 4 füzet és a mostanival együtt 2 videó jelent meg, amely kifejezetten érdekes és izgalmas előadásmódjával valóban remek időtöltés és ismeretszerző forrás. A szakmai hitelességet Ottományi Katalin Phd régész garantálja. Az alábbi linkkel elérhető az említett videó 1 része, amely a keltákkal foglalkozik, de az alkotók ezév második felére ígérték a második részt, amely a római birodalom nyomait boncolgatja.

SolymárOnline